Ugrás a tartalomra
Ateista voltam, mielőtt rájöttem, hogy én vagyok az Isten.
Kapcsolódó idézetek
-
Ateista vagyok, hála Istennek.
Luis Bunuel
-
Isten bizony, ateista vagyok!
-
Neked ateista vagyok; Istennek viszont a Kitartó Ellenzék.
Woody Allen
-
Szabadgondolkodó vagyok!
Szabadon választottam az Istent.
Keszei István
-
Én ateista vagyok, a lehető legnagyobb mértékig. Sokáig tartott, amíg kimondtam. Már jó pár éve ateista vagyok, de valahogy úgy éreztem, intellektuális felelőtlenség azt mondani, hogy valaki ateista, mert ez valami nem létezéséről a tudásunk. Valahogy jobb volt azt mondani, hogy humanista vagy szabadgondolkodású. Végül úgy döntöttem, hogy én legalább annyira érzelmi lény vagyok, mint gondolkodó, érzelmileg pedig ateista vagyok. Nincs rá bizonyítékom, hogy megmutassam, Isten nem létezik, de ezt olyan erősen gyanítom, hogy nem akarom pazarolni az időmet.
Isaac Asimov
-
Azt hiszem, a szüleim kicsit csalódottak voltak, amikor azt mondtam, hogy nem hiszek Istenben, na de hogy ateista vagyok, az egészen más.
-
Amíg rá nem jövök, mi vagyok, addig nem tudhatom meg, ki vagyok.
Erich Wolf Segal
-
Tudom, hogy Isten én vagyok, mert ha hozzá imádkozom, én hallom az imát.
-
Ateista vagyok, nem tisztelem az Istent, mert nincs, de tisztelem a vallásokat, mások Istenét - ameddig ők tisztelnek engem.
-
A vallásos életet még azelőtt meggyûlöltem, hogy rájöhettem volna, nekem is kell egy Istenhez vezető út, ha tetszik, ha nem.