Ugrás a tartalomra
Az a sok értelmes ember, akik idézik a prófétákat, olyanok, mint a gramofon. Éppen úgy, mint mikor egy gép játssza le a lemezeit a jelentésük megértése nélkül, ugyanúgy sok tudós idézi a Szentírást anélkül, hogy tudatában lenne igazi jelentésének.
Kapcsolódó idézetek
-
A költészet éppúgy, mint a vallás, olyan hagyományokra épül, amelyeket egykor néhány "megvilágosodott" szerző szentként rögzített, és azóta szinte eretnekség kételkedni bennük. És ugyanúgy sokan mondják magukat híveknek, miközben semmi érdemit nem alkottak.
Francis Jeffrey
-
A Bibliát jogosan nevezik Szentírásnak is: aki elvesztette Istenét, ebben a könyvben ismét megtalálhatja. Aki pedig sosem ismerte meg Õt, azzal szembefúj az isteni szó lehelete.
Heinrich Heine
-
Az élet, szépem, olyan, mint a kottaolvasás. Vagy érted, vagy nem. És ha érted is, még nem biztos, hogy kicsalogathatod a hangszeredből azokat a hangokat. De amikor mégis muzsikát varázsolsz elő a kottából, kiderülhet, hogy hallástalanok hemzsegnek körülötted.
Vavyan Fable
-
Az emberek a könyvek jelentését keresik. Még ha a könyvnek nincs is jelentése, akkor is belemagyaráznak valamit.
-
Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédûek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tûnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerû könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?
Jean-Jacques Rousseau
-
Néhányan szeretnék megérteni azt, amiben hisznek. Mások szeretnének hinni abban, amit megértenek.
Stanislaw Jerzy Lec
-
Az aztán csakugyan nevetséges, ha egy nem mûvész ember, teszem egy filozófus-professzor, mély tudományos komolysággal elemzi és demonstrálja a mûvészi alkotás folyamatát. Olyan ez, mint amikor egy hibbant elméjû órás az ő automatájának szerkezetét élő emberi szervezetnek tartja.
-
Mi, tudósok, egyben hasonlítunk a teológusokhoz. Mi is Isten nagy könyvét olvassuk, a természetet.
Németh László
-
A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót.
Wass Albert
-
Sokan szeretik úgy elképzelni, hogy a tudomány az valami vallásos áhítatban készül, és csupa okos ember töri magát, hogy nagy felfedezéseket tegyen együttmûködve a többiekkel, ez ugye szép, de nem igaz. A tudomány világa éppen olyan, mint az összes többi.
Csányi Vilmos