Ugrás a tartalomra
Az a világ, amelyben nincsenek madarak, erdők, nincsenek mindenféle formájú és méretû állatok, olyan világ lenne, ahol nekem, a magam részéről, nem sok kedvem lenne élni, és amelyben az ember valójában nem is lenne képes létezni. A technikai fejlődés és ezzel együtt az elképzelhetetlenül szép földgolyó tönkretétele évről évre, hónapról hónapra gyorsul. Mindannyiunk kötelessége, hogy próbáljuk megakadályozni annak a földnek, amelyen élünk, a folyamatban lévő rettenetes tönkretételét, és akármilyen szerény mértékben is, de mindenki hozzájárulhat ehhez a védő munkához.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség jó úton halad afelé, hogy elpusztítsa a Földet, amely magának az életnek az alapvető feltétele. Ha a Föld elpusztul, nincs tovább. A klímaváltozás veszélyeit nem a tudósok találták ki, és nem is unatkozó kislányok, akik figyelemre vágynak. Ez a valóság! Az ember, az ő szükségleteivel együtt - mint az élelmiszer előállítása, fûtés, közlekedési eszközök és a komfortos élet - jelenti a legnagyobb fenyegetést a bolygónkra, és bár önellentmondásnak tûnik, magára az emberiségre is. Lehet, hogy ez nagyon kegyetlenül hangzik, de ahhoz, hogy a Föld fennmaradhasson, az emberiség egy részének el kell pusztulnia.
Karin Smirnoff
-
A rohanó, figyelmetlen és felelőtlen emberi pusztítás tovább folyik, ami már a közeli jövőben környezetünk nemkívánatos és teljes átalakítását eredményezheti. Vajon ki fogja jól érezni magát ebben a mesterséges, szennyező- és hulladékanyagoktól terhes világban? Miért kell meghosszabbítani az emberi életet, ha ugyanakkor ez a meghosszabbodás újabb betegségeket és szenvedéseket tartogat a számunkra? A fiatalok dolga, hogy megtegyenek mindent nemcsak a holnapért, hanem a távoli jövőért is. Talán még nem késő.
Tompa Anna
-
Sajnos az ember élete a természetrombolásra épül: a mezőgazdaság, az ipari termelés környezetpusztítással jár. Az egészet úgy alakítottuk ki, hogy nem figyeltünk oda igazán a környezet megóvására. Ösztönös társadalmi igény kellene, hogy legyen a környezetvédelem, az embernek mindig a zöldebb megoldások felé kellene mozdulnia.
Máté Bence
-
Teljes gázzal haladunk a világvége felé, miközben a társadalom legszûkebb rétegei a zsebeiket pakolják, a kormányok pedig gyakorlatilag nem tesznek semmit annak elkerüléséért, hogy megszûnjön az általunk ismert világ. (...) Elég furcsa lenne, ha figyelmen kívül hagynánk egy ilyen léptékû igazságtalanságot, ami szó szerint minden egyes élőlényt közvetlenül érint a bolygón. Ha pedig valaki valamilyen oknál fogva hanyagolja ezt a kérdést, az egyszerûen a történelem rossz oldalára áll.
-
Nem szabad, nem lehet megállítani a gyorsuló időt, de mégis jó lenne életben maradnia a Földnek. S a kettő most mintha egymásra támadna, mintha nem tudnánk összeegyeztetni őket.
-
A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy az nekik jó legyen. Ez ma már nem elég. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a világ eseményeitől. Bárhol következne be valami komolyabb katasztrófa, szinte azonnal kihat a Föld minden lakosára, akár felismerjük ezt, akár nem. Összetartozunk, és ahhoz, ami a bolygóval és velünk történik, gondolkodásunk révén nap mint nap mindannyian hozzájárulunk. Jó volna felismerni, hogy a tartós jót csak akkor érhetjük el, ha egymást támogatva és segítve úgy szeretnénk élni, hogy az mindenkinek jó legyen.
Balogh Béla
-
Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
-
Érdekes lenne megkérdezni az utca emberét, hogy szerinte mi a mai kor három legnagyobb problémája. Valószínû, hogy szinte mindenki említené a természeti gondokat, de ha visszakérdeznénk, hogy mit tesz ezek ellen, akkor gyanítom, csak hümmögne, hogy lényegében semmit. Szerintem a környezetvédelem nemhogy top három, hanem a legfontosabb. Hiába oldunk meg sok mindent a világban, ha egyénileg nem foglalkozunk a bolygónk védelmével, egyszer mindennek vége lesz. Hatalmas a felelősségünk!
Máté Bence
-
A mai világban senki nem várhatja el senkitől, hogy átvállalja és megoldja a problémáit. Minden egyes embernek feladata és felelőssége, hogy a földlakók egész közösségét jó irányba vezesse. Ez önmagában is elég nagy terhet jelent a mindennapi életben. A jókívánságok nem elegendőek az eredményekhez, aktívan kell dolgoznia mindenkinek.
Tendzin Gjaco
-
A Föld nem az emberé, ő csak egy parányi része. Nem ő szőtte az élet szövetét, ő csak egy szál benne, hiszen mind ugyanazt a levegőt szívjuk. A buja zöld erdőből felszálló köd, a sziklás hegységről érkező frissítő fuvallat, a hûsítő eső után a levegő illata a növényeké, az emberé, az állatoké is. Az ember nem fogja fel, hogy amit a Föld ellen elkövet, azt végső soron önmaga ellen követi el. Márpedig ha a természetet tönkreteszi, az állatok elmenekülnek vagy elpusztulnak, és bár egyedül fogja uralni a világot, végül magára marad, és ő is el fog tûnni a Föld színéről.