Ugrás a tartalomra
Az a vonás, ami talán legjelentősebben befolyásolja az életedet, kihatással van mindenre, megszünteti az önbizalmadat, meggátolja a spontaneitásodat, a görcsök görcsét eredményezi, és gátolja a fejlődésedet: a gyávaság.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy adott párkapcsolat kialakulásánál személyiségvonások befolyásolják a stabilitást és a harmóniát. Az önzés, a türelmetlenség, a makacsság, a gyávaság, a megalkuvás, ez mind-mind látható egy embernél. És nemcsak látható, hanem az illető ember verbálisan is, szavakban is minderről úgy beszél, hogy nem is tudja, hogy ő valójában ezt mutatja.
Csernus Imre
-
A kudarctól való félelem görcsössé teszi az embert. Meg kell tanulni szembenézni azzal, hogy amit csinálsz, az rossz is lehet.
Litkai Gergely
-
A kudarctól való félelem mögött ott húzódik egy lépcsőfok, ez pedig a gyávaság. Mert aki gyáva, az fél is mindentől.
Csernus Imre
-
A vakság egyik legnagyobb hátránya, hogy lelassítja körülötted a világot. Annyira lefoglal, hogy kitaláld, merre jársz éppen, hogy mindvégig erősen koncentrálnod kell. Úgy érzed, mások szélvészként száguldanak el melletted. Aztán egy szép napon rájössz, hogy a lassúság nem is olyan rossz, a nagyobb odafigyelésnek megvannak az előnyei.
-
- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyûlölje?
- Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.
Paulo Coelho
-
A gyávaság erkölcsileg többet rombol, mint egy vesztes háború. A gyáva végül teljesen elpusztul, önmagát pusztítja el. A vesztes háborúból, ha a gerinc nem törött el, új, győztes nemzedékek születhetnek.
Bertók László
-
Nincs szégyellnivalód az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket.
Márai Sándor
-
Az önmagaddal kapcsolatos negatív érzések végzik a legnagyobb rombolást az életedben, hiszen minden más érzésednél erősebbek. Bárhová mész, bármit csinálsz, magaddal viszed ezeket a negatív érzéseket; minden pillanatodat átszínezik, és mindent bepiszkolnak, amihez hozzáérsz. Olyanok, akár a mágnes: még több elégedetlenséget és csalódottságot vonzanak magukhoz minden dologgal kapcsolatban, amibe csak belefogsz. Ha viszont hálás vagy azért, aki vagy, csak olyan körülményeket fogsz az életedbe vonzani, amelyek hatására még jobban érzed majd magad a bőrödben.
-
Az erőtlenség gúzsba köt minket, ahogy azt is, amit hiszünk, tudunk és érzünk. Elrejti a valódi énünket, láthatatlanná tesz minket, idegenné saját magunk számára is.
Amy Cuddy
-
Vegyük akár a fösvénységet, a bujaságot, az irigységet, a kevélységet, a haragot - mindegyik benned rejtőzik. Ha ezeket nem kezeled megfelelően, akkor eljuttatnak téged a megfelelő bugyrokba.
Csernus Imre