Ugrás a tartalomra
Az agyban, és csakis az agyban keletkezik örömünk, vígságunk, nevetésünk és bolondozásunk, éppúgy, mint bánatunk, szenvedésünk, gyászunk és könnyünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A sírásnak és a nevetésnek a helye az agyközpontban közvetlen egymás mellett van, és ezért van az, hogy bánatunkban röhögünk, vagy örömünkben sírunk.
-
Az érzéseink a legtöbb neurológus szerint az agyunkból erednek (...). Amikor boldog, szomorú, mérges vagy ijedt vagy, az hihetetlen módon nem egyéb, mint agysejtek egymással való kommunikációja.
-
A rosszkedv, az öröm, a bizonytalanság, a jó közérzet vagy az aggodalom nem kizárólag csak a koponyánkból érkezik. Emberek vagyunk, karral és lábbal, nemi szervekkel, szívvel, tüdővel és belekkel. Tudományunk fejközpontúsága sokáig vakká tett minket arra, hogy az énünk több, mint az agyunk.
-
Minden gondolatunk és érzésünk, minden szokásunk és mozdulatunk, minden személyes jellemvonásunk, szeszélyünk, mind az agyunk eredménye. Lehet, a természetünkből ered, lehet, a neveltetésünkből, de bárkik is vagyunk, azért vagyunk azok, akik, mert az agyunk olyan, amilyen. A nyelvünk tele van a szívvel kapcsolatos kifejezéssekkel (a szívem összetört, majd meghasadt a szívem, a szívem repesett az örömtől) - de akkor is az agyunk ural mindent. Amikor szerelmesek leszünk, az az agyban végbemenő kémiai reakció eredménye, nem a szívünkön múlik. A szív csak egy izom. Még akkor is, amikor nagyon ver, mert félünk vagy idegesek, vagy izgatottak vagyunk, a parancsot az agyunk adja ki a szívünknek.
-
A szív nem csak a vért keringeti, az érzelmeink forrása is. Szívből és a szív miatt nevet, dühöng, szomorkodik, örül és érez együtt az ember, vele éli meg az érzelmek teljes skáláját.
Charles Martin
-
Minden történés az agyunkban megy végbe. Ami minden agyban megtörténik, az valóban megtörténik.
George Orwell
-
A boldogság annyiféle, ahányféle az agy és az emberi szív.
Paolo Mantegazza
-
Az agy és a test folyamatosan kommunikál egymással, mindkettő hat a másikra. Ha boldognak gondoljuk magunkat, a testünk is boldog, és fordítva.
Ruby Wax
-
Az érzelmek, gondolatok, igen, elvont fogalmak, de testi tüneteket, fájdalmat is okozhatnak. Vágy, szeretet, gyûlölet, félelem, undor - ezek az érzelmek nemcsak az agyunkban léteznek, hanem az izmainkban, a csontjainkban is.
William Landay
-
A boldogság az alapállapotunk. Amikor boldogtalanok vagyunk, hibajelzést kap az agyunk. Lehet, hogy az érzelmek épp az egyensúly megbillenését jelzik?
Gelong Thubten