Ugrás a tartalomra
Az aktuális lelkiállapotunknak fizikai és szellemi téren is nagy szerepe van, mert a test, a lélek és a szellem egymástól elválaszthatatlanok.
Kapcsolódó idézetek
-
A test szoros kölcsönhatásban van a lelkiállapotunkkal. Vegyük azt az egyszerû példát, hogy ha sokat idegeskedünk, fájni kezd a fejünk, gyomorgörcsünk lesz. Nem lehet elválasztani azt, hogyan van a lelkünk, és a testünk milyen tüneteket produkál.
Szentesi Éva
-
Felvetődik a kérdés hogy minek van testünk egyáltalán, miért nem tudunk lélekként szabadon élni és kommunikálni. Bizonyára tudnánk, de akkor nem lenne mit cselekedni. A test biztosít a léleknek valamit, amit gondoznia és használnia kell.
-
Test és lélek harmóniába hozása fontos feladatunk az életünk során. Minden átalakuláskor törekedni kell arra, hogy ne csak a külső változzon, hanem belül is utolérjük magunkat.
Tóth Vera
-
A helyes állás és testtartás a megfelelő lelkiállapot tükre.
Uesiba Morihei
-
Legbensőbb énünk elválaszthatatlan a testünktől. Aki a testünket érinti, minket érint. Aki fizikailag távolságot tart tőlünk, az érzelmileg is távol tart magától.
Gary Chapman
-
A test meg az elme gyakran egymásnak szegül, és az összehangolásuk, az együtthatásuk a lehetőségekhez mérten kiemelt fontosságú.
-
A lelki események hatással vannak a testre. A lélek a testtel szemben egyszerûen azért szorul háttérbe, mert kevésbé szemmel látható oldala az emberi létnek.
-
A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
-
Életünkben sok minden, ami velünk történik, nem tudatosul. A lelki tényezők befolyása mérhetetlenül nagy, akárcsak a psziché hatása a testi tünetekre.
-
Megdöbbentő, hogy az ember lelke mennyire befolyásolja a testét. Amit érzel belül, olyan állapotban van a tested.
Stohl András