Ugrás a tartalomra
Az alapvető hiba, amit a férfiak elkövetnek, hogy azt hiszik, a nők az évek folyamán nem fognak változni. Ez nagyon nagy baklövés. A nők a hormonok miatt minden 10 évben megváltoznak, és - mondhatni - valaki mássá válnak. A nők nagy hibája, hogy azt gondolják, majd ők meg tudják változtatni a szeretett férfit. Úgy vélik, a rossz tulajdonságok az évek folyamán elmúlnak majd, sikerül az illetőt formálniuk. Nos, a férfiak nem változnak. Idővel kövérebbek lesznek, megritkul a hajuk, de ennél több változást nemigen szabad elvárni tőlük. Így mindkét fél téved a másikról alkotott elképzelésében.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínûleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni.
-
Férfiak! Ha egy napon képesek lesznek beismerni bármilyen hibájukat, nővé válnak.
Julia Quinn
-
Érdemes megfigyelni, hogy a nő mily mértéktelenül változik térben és időben. Változik a férfi is, de ez a változás inkább alkalmazkodás a nőhöz. A férfit minden korban egyfajta állandó törekvés jellemzi, a nőt viszont más-más. A nő arcát legjobban az irodalom tárja fel. Kérdéses, ábrázolják-e, vagy alkotják a nőt a költők? De ha olyannyira alkotják is, felfogásuknak a valósághoz kell igazodnia. Mondják, a nőkben tükröződik vissza legteljesebben egy-egy korszak. A nők örökösen fiatalok, öröklétig változnak, hogy minél könnyebben illanjanak el a férfikézből, amely amúgy is minduntalan utánuk nyúlik.
Jiri Wolker
-
Az ember hajlamos azt hinni, sokkal lassabban változik, mint mások. Amíg a barátai három-négy esztendőnyit öregednek évente, ő csak felet. Miért? Mert ő nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik, nem izgatja magát, ellenben sportol, lehetőség szerint elég időt tölt szabad levegőn, s egyébként is jobbak az adottságai. Máskülönben miként volna lehetséges, hogy a rég nem látott haverok-ismerősök vénemberré-vénasszonnyá váltak.
Vámos Miklós
-
Minden igaz szerelem nem remélt változásokat hoz. A szerelem egyfajta időszámítás. Ha a "szerelem előtt", és a "szerelem után" ugyanazok az emberek maradunk, az azt jelenti, hogy nem szerettünk igazán. Ha szeretsz valakit, a legnagyobb dolog, amit megtehetsz érte, hogy megváltozol!
Elif Safak
-
A nők bolonddá teszik a férfiakat, akik azt gondolják, hogy a másik nem képviselői felszínesek és butácskák, pedig ez nem igaz. A nők éles elméjûek és erősek, csak ezt a férfiak nem veszik észre, amíg már pokolian el nem késnek vele.
-
A férfiak ellentmondásos teremtmények. Szívük és fejük sosincs összhangban. És mivel jól tudják ezt a nők, cselekedeteiket általában teljesen más szempontból értékelik.
Julia Quinn
-
Manapság, amikor a nők egyre férfiasabban néznek ki, a férfiak meg inkább nőre hajaznak, már semmiben sem lehetünk biztosak. Lehet, hogy pár ezer év múlva teljesen uniszex lesz az ábrázatunk, és táblát kell hordanunk a nyakunkban, amivel jelezzük, melyik nemhez tartozunk. De az is lehet, hogy a nők rózsaszín ruhákat viselnek majd, a férfiak meg kéket.
M. C. Beaton
-
Olyanokat is ismerek, akik összeházasodtak valakivel, akit szerettek, aztán sok évvel később kijelentették, hogy a társuk már nem az az ember, akit megismertek. Miért lep ez meg mindenkit? Tíz év alatt a testünk minden egyes sejtje kicserélődik - ugyan mennyi az esélye, hogy két ember ennyi idő után is talál még közös témát? Lehet, hogy az egyik új sejtkupacnak egyáltalán nem rokonszenves a másik új sejtkupac.
Ruby Wax
-
Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint régen. Úgy érzem, hogy sokkal igényesebbek és óvatosabbak lettünk. A nőknek és a férfiaknak egyaránt egyre magasabbak az elvárásaik, ez pedig néha túl nagy nyomást jelent, mivel nem mindig van meg minden a partneredben, amit szeretnél. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és élvezni azt, hogy mindannyian másképp fejlődünk. Éppen ezért meg kell tanulni elfogadni azt, hogy a pároknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz.
Jennifer Aniston