Ugrás a tartalomra
Az állatkertek négy fő célja közül három (szórakoztatás, tudományos kutatás és oktatás) nagymértékben emberközpontú.
Kapcsolódó idézetek
-
Az állatkert remek hely az emberi szokások tanulmányozására.
-
Az állatok önmagukért fontosak, és nem csak azért, mert az ember használja őket eszközként vagy a maga szórakoztatására.
-
Madárnak fészek, póknak háló, embernek barátság.
William Blake
-
Az állatok nem boldogok az állatkertben. Túlélnek, és kényelemben vannak, de nyomorúság kísérti a lelküket. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb ember boldogtalan.
Andrew Tate
-
Háromfajta embertípus van, de az is lehet, tévedek. Azok, akiknek életcélja önnön életük, az evés-ivás, csókolódzás, meggazdagodás, megdicsőülés... aztán azok, akiknek nem a saját, hanem valamennyi ember élete a céljuk, úgy érzik, minden ember egyenlő, és azért harcolnak, hogy fölvilágosítsák az embereket: szeressék egymást, ne ártsanak egymásnak. És végül azok, akik azt a célt tûzik maguk elé, hogy a mindenség életét éljék: emberek, állatok, növények, csillagok, mindnyájan egyek vagyunk, egyazon lények, mely ugyanazt a rettentő harcot vívja.
Nikosz Kazantzakisz
-
A tudomány legfőbb célja az emberiség jólétének emelése, és ha a tudomány elvesztette ezt a célkitûzését, akkor elvesztette létjogosultságát és el fogja veszteni azt a bizalmat is, amellyel a tudomány felé a néptömegek fordulnak.
-
Valamennyi mûvészetnek kettős végcélja van: szórakoztasson és oktasson.
Johann Joachim Winckelmann
-
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
-
Ha megszelídül
az ember, bezárhatnak
az állatkertek.
Jánky Béla
-
Ahogy egyikünk sem "csak egy ember", hanem összetett egyén, akinek a teste csak egy eszköz, amin keresztül megtapasztalhatja az életet, ugyanez igaz az állatokra is. Lehet, hogy másként néznek ki, másként "beszélnek", másként viselkednek, de a lényeg ugyanaz, főleg abban a tekintetben, ami erkölcsileg számít. Élnek, tudatosak, éreznek, szenvedni tudnak, családjuk és barátaik vannak, biztonságot és kényelmet keresnek.