Ugrás a tartalomra
Az angol újságok kezelését sosem tudtam megtanulni, úgy látszik, ahhoz születni kell, hogy az ember az angol sajtótermékeket olyan mikroszkopikus méretûre tudja összehajtani, mint ahogy ők szokták.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány soha nem annyira egyszerû, mint a napilapok tájékoztatása.
-
Az újságírói munkával együtt jár, hogy sosem tudod, mit fogsz kideríteni. Néha azonban tudod, hogy mit nem fogsz kideríteni, és ez frusztráló.
Lawrence Wright
-
Az újságírás egyik aranyszabálya, hogy az ember ne nagyon értsen a dolgokhoz, különben nem tud rájuk csodálkozni.
Farkasházy Tivadar
-
Sokféle szerkesztői habitus létezik, és eleve sokféle munkával jár a szerkesztés. Fel kellene fedezni fiatalokat, olvasni a kéziratokat, örökké járni a rendezvényeket, esteket vezetni, részt venni a reklámozásban, szerethetőnek is lenni, emberileg megfelelni, a korrektúrákat átnézni, hibasorozni, borítóterveket véleményezni, és nem utolsósorban azért a szövegekkel is érdemben foglalkozni, szerkeszteni... Véleményem szerint nincs is olyan szerkesztő, aki mindezeknek maradéktalanul meg tudna felelni, hiszen egy személyiségbe ennyi minden nem fér bele.
Darvasi Ferenc
-
Az amatőr újságírásból szinte sohasem lesz profi újságírás, viszont komoly bajba sodorhatja az embert.
Loretta Napoleoni
-
Ha (...) az emberben nem lappang mûvészi vagy pénzügyi tehetség, vagy csak nem elég penge, akkor egyet tehet: folytathatja, amit első általánosban elkezdett - azt, hogy olvasni tanul. Az angol szakot azoknak találták ki, akik még nem találták ki magukat.
Jeffrey Eugenides
-
Sohasem törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arassak; ami nekik tetszett, ahhoz én nem értettem. Amit pedig én tudtam, messze volt a látókörüktől.
Epikurosz
-
A stílus (...) nem terem magától. Meg kell vásárolni. Vagy megörökölni - mármint megtanulni, beszívni az anyatejjel, aztán megszilárdítani saját gyerekszobában.
D. Tóth Kriszta
-
Ha lehetne beszélni a még meg nem születettekkel, soha nem tudnánk elmagyarázni nekik, milyen érzés élni.
Jacques Barzun
-
A televízióban elhangzó hírek sosem "igazak". De nem is lehetnek azok: a világban túl sok részlet és nézőpont találkozik, túl sok minden történik egyszerre. A televízió nem alkalmas arra, hogy minden tényt és véleményt felvonultasson. Egy tévés újságíró nem remélhet többet, mint hogy a tömegek ínyére való, reklámízû, tûzesetekről és bûnügyekről szóló anyagokat periferikusabb, mégis elemző jelegû hírekkel vegyítheti. Remélhetőleg jelentősebb részrehajlás nélkül.
Seth Godin