Ugrás a tartalomra
Az anya nem csak az életet adta tovább: megtanított egy nyelvet is fiainak, rájuk bízta a századok folyamán lassan fölhalmozott kincset, a szellemi örökséget, melyet ő is csak letétbe kapott, hagyományoknak, fogalmaknak, mítoszoknak ezt a hagyatékát, amelyben benne él mindaz a különbség, amely Newton vagy Shakespeare és a barlangok barmai között van.
Kapcsolódó idézetek
-
Sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra - de mind között a legfontosabb a nyelv. Ez a hagyomány hordozza az évezredekben összegyûjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek.
Sánta Ferenc
-
A szülők dolga az, hogy fizikai vonásokat hagyjanak örökül gyerekeiknek, de az én meggyőződésem az, hogy ezen felül még egy csomó más mindent is áthagyományoznak: mozgatórugókat, forgatókönyveket, de még akár sorsokat is.
Jeffrey Eugenides
-
Rájöttem, hogy két életünk van. Az első a sajátunk. A második a gyerekeinké. Meg kell tanítanunk nekik, amit tudunk, amit megtanultunk.
-
Hiszek abban (...), hogy azok az értékek, amiket én például édesapámtól tanultam, és amit továbbadok a saját gyerekemnek vagy akár az unokámnak is, időtállóak.
Kaplár F. József
-
Minden vagyonom testi gyermekeimé: el nem idegeníthető örökségük. Amit nekik hagyok - többé nem az enyém. Amit ők tapasztalnak - már nem én tanulom. Amit ők szeretnek - én esetleg messze lökném magamtól. Én talán bölcsebb vagyok - meglehet. De ők gazdagabbak.
Michel de Montaigne
-
A gyerek egy patak, később folyó, aztán folyam. Mi, a szülei legfeljebb a medret biztosíthatjuk neki, de az utat ő töri magának. Réges-rég, mondom, megboldogult hajadonkoromban elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, minél többet megmutatok majd neki a világból. Nem feltétlenül földrajzilag (...), hanem a maga egyszerû szépségében. A mindennapi élet feladatait és gyönyörûségeit. Történeteket, könyveket, zenét, képzőmûvészetet, a természetet, mindenféle tudást, ami a birtokunkban van, és azt, hogy hol talál választ a kérdéseire. Valahogy úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki, a választás lehetősége, és a bizalom, hogy jól választ - vagy legalábbis képes tanulni a rossz választásaiból.
D. Tóth Kriszta
-
Az anya nem csak a testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel.
Kodály Zoltán
-
Apád egész élete egybeolvadt azzal a harccal, küzdelemmel, amit ennek a világnak a megteremtése jelentett - mindannak, ami ma olyan természetes a te szemedben. Ez az örökséged. Ezt kapod - már meg is kaptad - apádtól: az életet, a mát.
-
A barlanglakó őseinknek ugyanolyan nagy agyuk volt, mint nekünk, és mivel az estéket nem a TV előtt ülve töltötték, biztosan feltettek olyan kérdéseket, mint hogy "Mik azok a dolgok ott az égen?" vagy "Honnan erednek a dolgok?". Fantasztikus történeteket és mítoszokat alkottak, de eszükbe sem jutott, hogy megvan bennük a képesség arra, hogy ők maguk megoldják ezeket a talányokat. Pedig ehhez még csak nem is kell megtanulni az ûrbe repülni, és ott megvizsgálni a dolgokat, elég, ha az emberi képességeinket hagyjuk szabadon kibontakozni.
Max Tegmark
-
Természet Anyánk szemmel láthatólag nem bízta intellektuális kapacitásunk meghatározását a gének által képviselt vaksorsra; szülőket, tanulási képességet, nyelvet, kultúrát és oktatást adott nekünk, hogy programozhassuk magunkat.
Matt Ridley