Ugrás a tartalomra
Az anyai ösztön minden észérvet felülír: az igény, hogy szerethessünk és gondoskodhassunk egy teremtményről, akinek szüksége van ránk, erősebb mint a vér köteléke, sőt, erősebb, mint a fajok közti határok.
Kapcsolódó idézetek
-
Az anyákban van valami, ami alatta marad, és ami fölébe is emelkedik a józan észnek. Az anyának ösztöne van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, és vezérli tetteit. Éleslátással teljes elvakultság.
Victor Hugo
-
Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerû emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.
Guillermo del Toro
-
Ha az állatoknak nem lenne tudatuk, az csak annyit jelentene, hogy nem tudnak gondolkodni. Tudatalattival ugyanakkor minden faj rendelkezik, és mivel ennek irányító jelleggel be kell avatkoznia, minden állatnak szükségképpen vannak érzelmei is. Az ösztönös anyai szeretet tehát semmiképp sem lehet alacsonyabb rendû, ugyanis másfajta anyai szeretet egyáltalán nem létezik. Az egyetlen különbség állatok és emberek között az, hogy mi, emberek az anyai szeretetet (és más érzelmeket is) képesek vagyunk tudatosan mozgósítani - például örökbefogadás esetén.
Peter Wohlleben
-
Az anyaság érzése nem magyarázható, nem is lehet vitába szállni vele. Az anyát éppen az teszi fenségessé, hogy bizonyos fokig valami állati is van benne. Az anyai ösztön istenien állati. Az anya már nem asszony, hanem nőstény.
Victor Hugo
-
A testvéri kötelék szerintem erősebb mindennél, még a szülő-gyerek kapcsolaton is túltesz.
Tóth Vera
-
- Ha anyai ösztönről beszélünk, akkor az olyasvalamit jelent, ami megvan minden egyes nőben, kivétel nélkül?
- Természetesen, kedvesem. Hiszen ettől nő egy nő. De persze attól, hogy megvan bennünk, még nem feltétlenül tudjuk, hogy hogy is fejezhetnénk ki. Nem lehet csak úgy bekapcsolni, de ha a szükség és a helyzet úgy kívánja, nem marad rejtve senkiben.
-
Az anyai szeretet minden (...). Az hozza világra a gyermeket. Az formálja az egész lényét. Amikor egy anya úgy látja, hogy a gyermeke veszélyben forog, szó szerint bármire képes. Anyák autókat emeltek le a gyermekükről, és egész dinasztiákat pusztítottak el. Az emberiség számára ismert legerősebb energia az anyai szeretet.
-
Az anyai ösztön a gyermeket magunk elé emeli, és szerintem ezzel nincs is semmi baj. Azzal már igen, ha személyiségünk teljesen feloldódik az anyaságban. Hiszem, hogy a gyerekünknek is jobb, ha nem mondunk le érte mindenről, ha nem hozunk érte a szükségesnél több áldozatot. Egy kiegyensúlyozott, helyét másban is megálló nő harmóniát sugároz, és jó példát mutat a gyerekének is.
Jakupcsek Gabriella
-
Amit egy anya a gyermeke iránt érez, az nem csupán szeretet, hanem valami sokkal erősebb.
-
Egy beteg gyerek anyukája szerintem közelebb áll az állathoz, mint az emberhez. Az ösztönök szinte semmi mást nem hagynak érvényesülni. A tanult viselkedésformák átadják a helyüket a belső tûznek, amellyel a kicsinyünket akarjuk táplálni, védelmezni, gyógyítani.
D. Tóth Kriszta