Ugrás a tartalomra
Az atomháború halálos lehetőségei a jövőre nézve félelmetesek. A magam részéről úgy érzem, hogy elsőként használva ezt, a sötétség korának etikai mintáit vettük át. Engem nem arra tanítottak, hogy így vívjak háborút, és a háborúkat nem lehet nők és gyermekek elpusztításával megnyerni.
Kapcsolódó idézetek
-
A háború lelkileg is képes megölni az embert, és az ilyenfajta halál sokkal rosszabb, mert ha túléli, élete végéig szenved a traumától. A halál gyors, tiszta, lezárja azonnal az életet, de a lelki halál teljesen más.
-
Kezdjük azon, drága gyermekem, hogy meghatározzuk a háború célját: leigázni a gyengébbet és alávetni a győztes akaratának. Az ily módon elért eredmények természetesen nem lehetnek tartósak, mint ahogy sohasem tartós az, ami fenyegetés avagy erőszak útján éretik el.
Leonyid Leonov
-
Minden háború csak halált hoz, sok-sok ember halálát, akiknek dolgozni kellett volna, és nem meghalni. És szegénységet hoz, csapást, nyomorúságot. Akár megnyerik, akár elvesztik, a háborúban csak veszíteni lehet.
Wass Albert
-
A félelemmel nem könnyû megbirkózni, a háború pedig kimondottan unintelligens módja annak, hogy megoldjuk a problémákat. Ha volt valami, amit megtanultam a hadsereg kötelékében eltöltött idők során, akkor ez az. Nem olyan nehéz elfogadni a gondolatot, hogy egy férfi úgy dönt, inkább megfutamodik a csata színhelyéről. Ha az ember belegondol, voltaképpen logikusnak tûnik.
Amanda Quick
-
Sok ifjú van itt ma, akik a háborúban dicsőséget keresnek, de fiúk, ez itt maga a pokol. Elvihetitek ezt a figyelmeztetést a következő generációnak. Én rémülettel tekintek a háborúra.
William Tecumseh Sherman
-
Úgy gondolom, az őszinteség nem minden időben hasznos és ésszerû. Adott esetben méreggé válhat, halálos is lehet... Olyan ez, mint a háború után, amikor a hadifogságból hazajöttek az emberek... Tragédiákat és boldogtalanságokat hoztak magukkal.
Berkesi András
-
Csatában harcolni szörnyû, nagyon szörnyû dolog. Maradandó nyomot hagy az emberben, nehéz lerázni. A politikusok sosem üzennének hadat, sosem indítanának harci cselekményt, ha nekik is részt kéne venniük benne. A fiainkat mindig az öregek küldök a hadba, akik maguk sosem vettek részt bevetésen vagy már elfelejtették, milyen a háború. Az lenne az ideális, hogy csak olyan politikus szavazhasson meg háborút, aki volt katona.
Adam Makos
-
- Nekem azt mondták gyerekkoromban, hogy a háború aljas, de elkerülhetetlen dolog. Ha békét akarsz, fel kell készülnöd a háborúra. És hogy időnként meg kell küzdened az igazadért.
- Hogy mindenkit boldoggá tegyél.
- Nem. Hogy megvédd magad, azoktól, akik boldoggá akarnak tenni.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Háborúval nem bosszulhatjuk meg a szenvedéseinket, mert az erőszak erőszakot szül, és az embereket lehúzza saját gonoszságuk és elvakultságuk. Milyen jó is lenne, ha megértethetnénk a gonoszokkal, hogy rosszat csinálnak, ha elfogulatlan és teljes képet adhatnánk nekik! Ez lenne az emberiség igazi diadala!
-
Háború (...). Brutális és kegyetlen. Pokoli és gyerekes. (...) Szabadság, könyörületesség és szerelem - ezek azok, amelyekért megéri harcolni, amelyekért megéri ölni.