Ugrás a tartalomra
Az Atya nélküli világ kemény, hideg és megfáradt. Jézus azonban eljött, hogy elmondja, feltétel nélkül szerető Atyánk van. Nem szükséges entellektüellnek lennünk ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Nem kell német teológusnak lennünk ahhoz, hogy ezt magyarázzuk. Olyan örömhír ez, amely a világon minden embernek szól. Olyan Evangélium ez, amely annyira egyszerû és pőre, hogy félünk prédikálni. Feltételezem, attól félünk, hogy nem tûnünk majd különösképpen szellemdúsnak a hirdetése közben. S mégis ez az egyetlen dolog, amiért az ember él, s amiért érdemes meghalni: szeretetre teremtettünk, és soha, sehol nem fogjuk máshol megtalálni magunkat, mint Isten szeretetében.
Kapcsolódó idézetek
-
Mekkora üresség, ha távol van az a lény, aki egymaga betölti az egész világot! Ó, mennyire igaz, hogy, akit szeretünk, megistenül! Nem volna csoda, ha Isten féltékeny volna rá, ha nem volna bizonyos, hogy a mindenek atyja a világot a lélekért, a lelket pedig a szerelemért alkotta meg.
Victor Hugo
-
Nincs sebész, aki kioperálhatná a bûnös szívünket, és kicserélhetné egy bûntelenre; nincs pszichiáter, aki önzőségünkből és indulatainkból ki tudna minket gyógyítani. A tudomány, bár csodákra képes, maga is megváltásra szorul, hisz rosszat legalább annyit szabadít a világra, mint jót. Nincs számítógépes program, ami összeszámlálhatná vétkeinket, és aztán kidobna egy biztos megoldást. Még a valaha élt legnagyobb elmék és erkölcsi nagyságok is könnyeket hullattak saját szívük gonoszságai miatt. Mégis van örömhír a világ számára! Van egy jó hír, ami felülmúlja az elmondottakat: JÉZUS MEGVÁLT! Egyedül ő képes erre, senki más.
Reinhard Bonnke
-
Az egész kerek világon kicsoda tud nekem választ adni arra a kérdésre, hogy miért élek. Kicsoda? Az egyház? Nem! A lelkész? Nem! Õ ugyanolyan helyzetben van, mint maguk. A professzorok? A filozófusok? Õk sem tudnak válaszolni erre a kérdésre: miért élek? Csak egyvalaki tudja nekünk megmondani, hogy miért élünk: Az, aki bennünk életre hívott, aki minket teremtett - Isten! (...) Isten válaszol az élet értelmére vonatkozó kérdésünkre: a Bibliában... Meg akarom mondani a Biblia válaszát egy mondatban: Isten azért teremtett bennünket, hogy az Õ gyermekeivé legyünk!
Wilhelm Busch
-
Szeretet, elfogadás és feltétel nélküli szerelem. Mind akarjuk, mind keressük. De ha megtaláljuk, az már félelmetes. Mert ahogy megtaláltuk, nagyon könnyen el is tûnhet. És aztán ottmaradunk a hidegben, egyedül.
-
Tulajdonképpen a tudomány és a filozófia nincs az üdvösség hasznára; Jézus azért jött a földre, hogy a menny titkait és a szellem törvényeit kinyilatkoztassa. Nem más, hanem a lélek számára hozta az örömhírt. A lélek elegendő számára, ahogyan Õ is elegendő a lélek számára. Előtte a lélek semmi volt. Anyag és idő voltak a világ mesterei. Szavára minden a helyére került. A tudomány és a filozófia másodlagossá vált. A lélek visszaszerezte szuverenitását. Minden skolasztikus állványzat, mint egy építmény, összedől egy szó előtt: hit.
Bonaparte Napoleon
-
Mindannyiunknak egyetlen célunk van a teremtésben, ez pedig a Szeretet. De ez nem korlátozódhat egy emberre - szét van szórva a világban, és arra vár, hogy megtaláljuk. Ébredj föl, ébredj rá erre a szeretetre. Ami elmúlt, nem biztos, hogy visszatér. Ami jön, azt föl kell ismerni.
Paulo Coelho
-
Kérlek, ne vágd ketté azt, ami egy... A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hûség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.
-
A hit az egyetlen teremtő erő.
A mindenség apja.
A szeretet az egyetlen éltető erő.
A mindenség anyja.
Aki megtagadja apját, elveszti világosságát.
Aki megtagadja anyját, elveszti melegségét.
Puzsér Róbert
-
Attól, hogy a világ, az élet melegebb, puhább lenne, ha volna egy gondoskodó atya, hát, attól még nem lesz. Attól, hogy én szeretném, hogy legyen egy mennyei atyám, attól ez még nem lesz igaz. Ez olyan, mint amikor a magányos kisgyerek barátokat képzel magának.
-
Elég nekem a szeretet, mert a szeretet egyformán magába öleli az embereket és az Istent, az életet és a halált. A nagy szeretet itt van, ebben a kis szobában... minden pillanatban belélegzem... bennem van, meg a külső világban, a mindenség egész végtelenjében... aki ezt nem érzi, az nem él igazán; aki érzi, az örökkévalóságban él... az ember, szeretettel a lelkében, átlépheti a halál küszöbét, mert a szeretet odaát is uralkodik, mindenütt, valamennyi létező és nemlétező világban.
Liviu Rebreanu