Ugrás a tartalomra
Az az imádság, amelyet a szükség és a félelem csikar ki olyanokból, akiknek a gondtalan napokon eszükbe sem jutna imádkozni, nem más, mint szánalmas koldulás.
Kapcsolódó idézetek
-
A bátorság nem más, mint imádkozó félelem.
Paulo Coelho
-
Akik kétségbeesnek mindentől, azoknak nem lehet hitet adni érveléssel, csak a pőre szenvedély fogja magával ragadni őket, a kétségbeesés mélyén szunnyadó szenvedély, vagyis a megalázottság és a gyûlölet.
Albert Camus
-
Embernek lenni - minden embernek - nehéz. Ne csak a betegségeit add hozzá, de a szorongásait, a félelmeit, a zaklatottságát. Azt, hogy kevés igazán boldog napja volt, s akkor sem azért, mert ünnepelték, vagy nyert, hanem mert lelkében megjelent a békesség ritka adománya, a gondtalanság, amit koldusok és névtelen emberek is megélnek.
Müller Péter
-
Az imák és az áldozatok hiábavalók.
Arisztotelész
-
Az aggódás olyan, mintha imádkoznál egy olyan dologért, amit nem akarsz, hogy megtörténjen.
-
A lehetetlenért fohászkodni léha gondolat, és merő időpazarlás.
-
Az imádság csak az utolsó szalmaszál, amivel akkor él az ember, amikor már minden más lehetőség elszállt. A holtakért szoktak imádkozni.
John Gilstrap
-
Szorgalom gyarapítja a javakat. De akik a rajtuk kívül álló dolgokat fürkészik, azok hiábavalóságot cselekszenek, s büntetésük szegénység és nyomorúság lesz.
Clive Staples Lewis
-
Sokan úgy vélik, a kéregetés nem igazi munka, ám az az igazság, hogy a koldulás sokkal több munkával jár, mint bármi más. Nagyon fárasztó térdelni, ám megalázkodni még ennél is fárasztóbb. És nincs annál kimerítőbb, mint kéregetni, könyörögni az életünkért.
Afonso Cruz
-
A boldogtalanok rossz szokása, hogy igényt tartanak a környezetük sajnálatára, abban a szent meggyőződésben, hogy jogosultak rá.
Katarina Mazetti