Ugrás a tartalomra
Az egészség rend, a betegség káosz. A rend és a káosz folyamatos kölcsönhatásban van egymással a testben. A bölcs ember megtanulja tudatosan észlelni a testében kialakuló káoszt, és visszaállítani a rendet. Megérti, hogy a rend a káoszra vezethető vissza, és így vissza tudja nyerni az egészségét.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden káoszban van kozmosz (ékesség, rend, tisztesség) is, minden rendetlenségben rend is rejlik, s minden önkényben folyton ott a törvény, mert mindaz, ami hat, ellentéten alapszik. Ennek fölismeréséhez a megkülönböztető emberi értelemre van szükség.
Carl Gustav Jung
-
Az egészség végül is nem más, mint a szervezetet alkotó összes rendszer harmonikus és kiegyensúlyozott mûködésének végeredménye. Ha ebben a mûködésben zavar támad, nem érdemes rávetni magunkat arra a szervre, amelyik felmondja a szolgálatot, például a májra, a vérre, a szívre, stb. Arra kell törekednünk, hogy az egésznek visszaállítsuk az egyensúlyát.
-
Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem egyben a külső és belső környezettel kialakult testi, lelki egyensúly, ami ugyanakkor az ember testi-szellemi és társadalmi jólétét jelenti. Ennek az állapotnak a fenntartása csak aktív egészségtudatos magatartással lehetséges, amiért a romló környezeti feltételek miatt egyre többet kell tenni.
Tompa Anna
-
A rend az a hely és idő, ahol a gyakran láthatatlan alapigazságok, amelyek alapján élünk, úgy szervezik meg a tapasztalatainkat és a cselevéseinket, hogy az történik, aminek történnie kell. A káosz új hely és idő, mely akkor jelenik meg, amikor váratlan tragédia történik, vagy a gonoszság felfedi dermesztő arcát.
Jordan B. Peterson
-
A bölcsesség az a léleknek, ami az egészség a testnek.
Francois de La Rochefoucauld
-
A rend és a káosz igencsak kétes fogalmak. Olyan ez a kettő, mint két iker, akik időről időre ruhát cserélnek. A rend és a káosz gyakorta átmegy egymásba, összekeveredik, ugyanúgy, ahogyan a kezdet és a vég. A dolgok nemegyszer bonyolultabbak vagy egyszerûbbek, mint első ránézésre hinnénk. Sokszor ez csupán nézőpont kérdése.
-
Az agy és a test folyamatosan kommunikál egymással, mindkettő hat a másikra. Ha boldognak gondoljuk magunkat, a testünk is boldog, és fordítva.
Ruby Wax
-
Akiben zûrzavar van, zûrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.
Popper Péter
-
A stresszt nem külső személyek vagy helyzetek váltják ki, hanem az élettel szembeni belső ellenállás. (...) Ahogy az ellenállás csökken, úgy csökken a káros stressz is, lehetővé téve a szervezet számára a könnyebb gyógyulást. Ha nő a belső béke, észrevehetjük, hogy a harmónia gyógyít.
Sandy C. Newbigging
-
A rend általában emberi tevékenység eredménye. A káosz nyersanyag, amiből meg lehet alkotni a rendet.
Frank Herbert