Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyén legszívesebben egyedül csinálná azt, amit az egész emberi faj a cselekvés legszebb pillanataiban elért. Utazna, földrészeket hódítana, irányítaná a történelmet, rakétákat lőne föl, és a saját ízlése szerint rendezné be a világot: e rendkívüli dolgozószobát, hálószobát, száguldó vasúti fülkét. Csakhogy az ötödik, a tizedik, az ezredik egyén szintén a saját ízlése szerint szeretné berendezni. A személyiségek zárt világa éppen ezért ritkán találja meg a termékeny s a teljes összhangot. És ha megtalálja is, egy időre - barátságban, szerelemben, munkában, küzdelemben - fokozatosan megbomlik az összhang, mert a másik fél vagy többet, vagy kevesebbet akar, vagy másként akarja ugyanazt.

Csoóri Sándor
🦁 Bátorság próbája 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberiség egész történetén sajátságos szakadás vo­nul végig. Az ember gondolkodó lény, aki szeret minden cselekvéséről számot adni magának és szereti cselekvését a dolgok rendjéből logikusan levont képzeteihez alkalmazni; szereti tudni, mit tesz, miért és mivégre teszi. Társadalmi cselekvésében is ez a törekvés vezeti. Csak utólag vesszük észre, késő nemzedékek, hogy amit az emberek saját cselekvésükről gondoltak, amivel azt megokolták: képzeteik és elméleteik a legritkábban fedik és a leghelytelenebbül magyarázzák a valóságot: amit tényleg tettek és amiért tényleg tették. Szabó Ervin
  2. Az ember csupa diszharmónia és harmónia. A nagy vonzásnak könnyû lenne a lélek békéjét, az ellentétek elcsitulását, vagyis a harmóniát neveznem, ám tény, hogy a diszharmónia, a belső békétlenség, az elégedetlenség, a meg nem felelés, önmagamnak vagy másoknak, sokkal inkább sarkalló, előrevivő erő.
  3. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
  4. Individualista világban élünk. Ugyan az embernek mindent meg kell tennie adottságai kibontakoztatásaiért, de túlhangsúlyozzuk az egyén értékeit, szinte egyedül valónak tartjuk a lehetőségeit, s mintha felednénk az egymásért vállalandó felelősséget. Az individualista ember önző, öntörvényû. A közösségi ember szeret, normakövető. Örök belső vívódásunk, hogy miképpen tudjuk önmagunkat azokhoz az elvekhez, értékekhez, igazságokhoz igazítani, amelyek akkor is érvényesek, ha ezek ránk nézve következményeikben hátrányosak.
  5. Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben. Yuval Noah Harari
  6. Minden embernek, családnak, közösségnek, társadalomnak, sőt az egész emberiségnek is van egy eszmei belső iránytûje, mely vélt vagy valódi cél felé mutat. Az egyes ember eszmei iránytûje gyermekkorától fogva igazodik a család, az iskola, társadalmi osztálya és az egész ország iránytûjéhez, céljához. Ameddig a belső iránytû követni tudja az erősebb eszmei iránytûk irányát, az élet harmonikus. A kisebb zavarok elől a belső iránytû rugalmasan kitér. Ám ha a nagyobb erőterek által vezérelt irányok sûrûn, nagy szögben, gyorsan, esetleg ellentétesre változnak, akkor az egyes ember iránytûje már képtelen - különösen erős jellem esetén - követni a gyors és nagyszögû fordulatokat, így feloldhatatlan konfliktusok keletkeznek.
  7. Túl sok az ötlet, a dolog, az ember. Túl sok irányba mehetünk. Azt hiszem, hogy azért szeret az ember rajongani valamiért, mert úgy kiválogatódik, kezelhetőbbre csökken a környező világ mérete.
  8. Szeretjük a gyors, egyszerû megoldásokat, azokat, amelyek belátható időn belül hoznak eredményt, amelyekért semmit sem kell tennünk azok után, hogy elértük őket, amelyek ezután már változatlanul léteznek tovább. Az emberi kapcsolatok - és különösen a párkapcsolatok - azonban nem ilyenek. Nagyon nem. A kapcsolatok sokszor zavarosak, bonyolultak, nehezen érthetők.
  9. Az egyszerûség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.
  10. Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe. Gárdonyi Géza
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat