Ugrás a tartalomra
Az egyetlen dolog, amire itt a földön törekedtem, az volt, hogy élet és halál iránt egyaránt közömbös legyek. Nem sikerült.
Kapcsolódó idézetek
-
Szeretnék egyenrangú lenni a halállal, de valahogy nem megy.
Jirí Weil
-
Ami engemet illet, elegem van azokból az emberekből, kik meghalnak egy eszméért. És nem hiszek a hősiességben, mert tudom, hogy az könnyû dolog, és rájöttem, hogy gyilkos. Engem csak egy dolog érdekel: élni és meghalni abban, amit szeretünk.
Albert Camus
-
Én alapvetően sosem kerestem egyebet, mint a szerelmet. Talán mert sosem éreztem, hogy igazán szeretnek. Mindennek, amit addig csináltam, egyetlen célja volt: hogy szeressenek.
-
Úgy hittem, hogy az élet mikéntjét kutatom, de mindvégig csak a halálról tanultam.
-
Egyetlen dolgom e földön a szeretet.
Victor Hugo
-
Egész életemben egyetlen hajszál választott el attól, hogy angyal legyek. Ez ideig nem sikerült átlépnem rajta.
Mark Twain
-
El nem gondolhatom,
Mivel érdemeltem;
Csak szenvedtem eddig
Ebben az életben.
Vajda János
-
Én úgy akartam élni,
mint aki szolgál az embernek.
De nem engedték, hogy
szolgáljak nekik: mindig
szolgaságot követeltek,
ami nem ugyanaz.
Szolgálni tudok, szolga
lenni nem tudok.
Ezért félreálltam
útjukból, megbuktam.
Márai Sándor
-
Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.
-
Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani. Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.
Szókratész