Vajda János

Rohan velem vigan Füstölgő gyorsvonat, Gond, bú, amennyi van, Mögöttem elmarad.

Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább, Vagy itten az ember csak öltözik át? Mi itten örök: a halál-e vagy a lét? Hol itten a kezdet, hol és van-e vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom, Vajh innen-e, avvagy túl a határon?

Ledér pillangó a betelt vágy; Hálátlan és hamar feled. Sokszor tovább emlékezik rád, Ki hőn sovárgva egyszer meglát, S aztán - nem is szólhat veled.

Az állatokban is, ha nyár, ha tél, Hozzánk az isten példákkal beszél.

Nincs is édesb lelki élvezet, Mint megfigyelni a természetet, Tanulni tőle filozófiát: Mienk, mig elfeledjük, a világ!

Nincsen itten állandóság; Ami él, mind elmuló. Csak maga a mulandóság, Az az örökkévaló.

Földi lét - tünő árnyjáték.

Midőn ajkak csókban egybeforrnak, Égő szívek egymáson dobognak, S elfeledjük, hogy van mulandóság: Az ilyen perc: örökkévalóság!

Nem cselszövény szerezte e hazát, E hazáért nem csalni - tenni kell!

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva. A cinege fázik a tüskebokorba`. A kerti haraszton zokogja a szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Nem birok már a szivemmel, Úgy teli van szerelemmel. Ha valahol ki nem öntöm, Maradásom nincs e földön.

Ha szeretsz és nem tudod, miért? Elhihedd, hogy igazán szeretsz.

Hát bizony csak fordíts hátat, Hisz ő sem törődik véled; Ha lát, megvet, és ha dicsér, Akkor épen megcsal téged.

Mit nevettek, ti gazdagok? Tán a honért csak ti haltok? Önző volt és lesz az ember, Haszon nélkül halni sem mer. S a halál nem hasznotok.

Az itélet szól a tornyon: Üt az óra, fönn a horgony; Menni kell - Isten veled.

Annyi emlék - s e kedves helyem Mi okon most mégis idegen? Szemem a távolba téved el, Csalogat valami innen el...

Énnekem már nem fáj semmi, És örömet semmi nem ád. Csak emléked fáj még... oh hogy Örökké emlékezem rád!

Hamis bálványt imádtam. Hittem, Hogy szemed fénye a napé; Oh, égető, vakító szégyen! Hisz az csupán csak - aranyé...

El nem gondolhatom, Mivel érdemeltem; Csak szenvedtem eddig Ebben az életben.

Öröklét, elmulás, istenség Rejtélyeit mind ismerem. Mind, mind együtt van, semmi kétség. Egyetlen szóban: szerelem.