Ugrás a tartalomra
Az egyház fölállít egy tant, és azt követeli, hogy az emberek higgyék azt, éljék aszerint életüket, tudomásul se vegyenek más gondolatot. Az egyház szemben áll az el nem kötelezettséggel. Ellensége a nyitott szemnek, a nyitott elmének. Birkák kellenek az egyháznak, nem pedig szellemi képességük teljével élni tudó emberi lények.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyház, amikor véleményt nyilvánít az erkölcs világában, minden erkölcsi tudatot arra hív fel, hogy vele együtt nevezzék meg a Jót és a Rosszat. Az egyház a virrasztó feladatát látja el. Amikor az emberi lelkiismeret esetleg elszunnyad, akkor az egyházak meggyújtják az erkölcsi ítélet fényforrását.
-
A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.
Karl Marx
-
Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
-
Az erkölcsi jóért folytatott küzdelemben az egyházi tanoknak fel kell adniuk az emberarcú Isten-képet. Ez azt is jelenti, hogy fel kell adniuk a remény és félelem ilyetén eredeztetését, ami a múltban óriási hatalmat adott a papok kezébe.
Albert Einstein
-
A vallás térdre kényszeríti az emberiséget egy olyan lény előtt, amelynek nincs kiterjedése és ugyanakkor végtelen, s mérhetetlenségével mindent betölt; egy olyan lény előtt, amely mindenható és soha nem teljesíti az ember kívánságait; egy olyan lény előtt, amely végtelenül jó és csak elégedetlenséget kelt; egy olyan lény előtt, amely összhangra törekszik és mindenütt viszályt és zûrzavart támaszt. Próbálja hát valaki kitalálni, milyen is a teológusok istene!
Paul Henry Holbach
-
Az egyház arról szól, hogy követni kell a tömeget.
-
Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyûjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell.
Kovács Ákos
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Oscar Wilde
-
Én nem úgy tekintem magát, mint egy bizonyos személyt, hanem mint korának szimbólumát. Maga a gondolkodás korának terméke, nem pedig a hit koráé. Ezt az egyházat réges-régen, a hit korában építették. Azóta beléptünk az intellektuális haladás korába, és már nem hisznek semmiben, ami túl van az értelem határán.
-
A vallás a legnagyobb és leghatalmasabb meghatározó az ember nevelésében, hatalmas erő a köznevelésben. Éppen ezért válik az emberiség előrehaladásának legnagyobb akadályává a hit külső megjelenése, és az önző politikai tevékenység. A papság és az állam tevékenysége ellentétes a vallással. A vallás lényege örök és Isteni, egyformán betölti mindenütt az emberek szívét, ahol csak érez, dobog. Az összes kutatásaink is ezt mutatják nekünk; minden nagy vallásnak egy a közös alapja, egyazon tanok az emberiség fejlődése óta napjainkig. Minden vallás lényege az egy örök igazságból ered.
Lev Tolsztoj