Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyik énem szereti azt gondolni, hogy csak nekem lehetnek problémáim. De ettől vagyok különleges. Tudod, kicsi korom óta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyûlölöm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el.

🔮 Jövőkép 🤝 Szolidaritás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindig is egy kicsit kívülállónak, elszigeteltnek éreztem magam a többi emberrel szemben. Gyerekként sokszor másnak tettettem magam, mint amilyen vagyok, így próbáltam megbirkózni azzal a ténnyel, hogy nem érzem magam közéjük tartozónak. Keanu Reeves
  2. Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni. Muráti Lili
  3. Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelem. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Nézd meg őket, nevethetnek, játszhatnak, olyan könnyen megy nekik. Én nem vagyok olyan, mint ők.
  4. Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem. Hermann Hesse
  5. Van még egy rémálmom, amitől sokkal jobban félek, mint a többitől. Mert az nem is igazi álom, inkább képzelődés. Haragszom magamra, amikor eszembe jut. Ha előjön a rossz álom, arról nem tehetek, de magamtól valami szörnyûségre gondolni, azt biztos nem szabad. Tóth Olga
  6. Rám valahogy minden fordítva hat, és fordítva mûködöm. Fordítva látom a világot. (...) Mindig más voltam, mint mások. Emiatt mindig rosszul éreztem magam. Nem maga a különbözőség zavart, hanem az, hogy egyedül éreztem magam ezzel.
  7. Mesélhetnék arról, hogy mi van velem, Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem, Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam, Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan. Soulwave
  8. Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek.
  9. Mennyire más minden, ha van valaki, aki (...) megvigasztal, és nem kell egyedül lennem! Ég és föld a különbség. Én rettegek a kétségbeejtő helyzetektől. Éppen ezért igyekszem úgy élni, hogy mindig legyen menekülési lehetőség. Messze előre gondolkodom, és csak saját magamra gondolok, csakis az jár a fejemben, ami nekem jó. Kanehara Hitomi
  10. Sok minden történt velem, körülöttem, ezek közül van, amit én magam választottam, és van, amit egyáltalán nem. Csakhogy a kettőt már nem nagyon tudom egymástól megkülönböztetni. Vagyis amiről azt hittem, hogy én döntöttem, annak megtörténte - úgy látszik - már jóval előbb elrendeltetett, még mielőtt én választhattam volna. Olyan érzésem van, mintha egyszerûen csak követném azt az utat, amelyet már valaki kijelölt számomra. Akárhogy is gondolkodom, akármennyire erőlködöm, mindhiába. Vagy talán éppen azért, mert tőlem telhetően igyekszem, úgy érzem, hogy egyre jobban megszûnök én magam lenni. Folyton távolodom a saját pályámtól. És ez rettenetes, kibírhatatlan érzés. Nem is, talán jobb, ha azt mondom: félelmetes. Murakami Haruki
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat