Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet hasonlatos az erdőhöz; néha összezavarodunk, és nem tudjuk, mitévők legyünk. De ha megosztjuk élményeinket és tapasztalatainkat, utunk már nem is tûnik olyan rossznak, és néha rátalálunk a jobb ösvényekre és jobb utakra.

Adam J. Jackson
⚽ Sport 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet ösvénye gyakran hosszú és gyakran göröngyös. Ez ösvényen könnyebb a járás, ha sok jóbarát, s kevés ellenség szeme kísér bennünket. Eötvös Károly
  2. Az élet olyan, mint a kirakós játék, csak éppen nem tudjuk előre, hogy mi áll majd össze a darabkákból. Néha abban sem vagyunk biztosak, hogy megvan az összes. Roger von Oech
  3. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
  4. Az élet olyan, mint a tánc: néha az egyikünk vezet, néha a másik, és ha az ember ügyesen csinálja, az egészből valami szépséges kanyarodik ki, még ha belülről néha nehéznek tûnik is a sok lépés és forgás. Laurell Kaye Hamilton
  5. Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él. Bill Bryson
  6. Az élet néha olyan, mint ez a sötét alagút. Előfordul, hogy nem látjuk a fényt az alagút végén, de ha megyünk előre, akkor jobb helyre fogunk érni.
  7. Az élet nem más, mint egy utazás. Előfordulhat, hogy az utad vad vidéken vezet át, de ha célba akarsz érni, akkor tovább mész.
  8. Az élet olyan, mintha egy ház egyre kisebb és kisebb részébe lennénk bezárva: öregedésünk során lassan bezárulnak előttünk az ajtók, amelyek olyan helyiségekbe nyílnak, amelyeket szívesen felfedeznénk még. Venki Ramakrishnan
  9. Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó - talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk. Archibald Joseph Cronin
  10. Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának. Popper Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat