Ugrás a tartalomra
Az élet kikötőjében ma két szív horgonyt vetett a szerelem partjainál. Lelkük örökös egyesülésében keresték az oltalmat, a vigaszt - az élet küzdelmei ellen. Tiszta szívemből kívánom, hogy azt, amit egymásban kerestek, felleljék.
Kapcsolódó idézetek
-
Két egymást megértő szív indul ma útra az élet viharos tengerén. Szivüket elválaszthatatlanul csatolták egymáshoz, hogy ezzel is fokozzák erejüket az élet vihara ellen.
-
Akik mai nap szerelmük, reményük, boldogságuk horgonyát isten oltára előtt egymás lelkéhez kötötték s a sírig tartó örök hûséget esküdtek egymásnak, azoknak tiszta szívemből kívánom, hogy az isten őket számos évekig erőben, egészségben tartsa meg s családi életboldogságuk örömvirágai sohase hervadjanak el, az egymás iránti boldogító szeretet és bizalom kísérje őket egy hosszú élet után - a sírig.
-
Csodálni a lét kristályvirágát,
szívekbe hajló fényes ágát,
s e szépséget mind csokorba szedve
vigaszul hozni az embertelenbe.
-
Egész életemben egy kikötőben vesztegeltem, ahonnan el kellett menekülnöm - az elmém és a negatív gondolataim elől; az aggályaim elől, amelyek felépültek és megkövesedtek; egyik réteg a másikra rakódott, és már túl erős volt a felépítmény, semhogy csak úgy elkezdhettem volna lefarigcsálni belőle.
-
Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között.
Kahlil Gibran
-
Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak.
Gárdonyi Géza
-
Békével hagyd el a kikötőt! Szeretetben találd meg a jövőt! Utad legyen biztonságos, míg utolsó utad a sírig nem visz! Találkozzunk a túlparton!
-
Kívánok neked bátorságot
Gyorsan mozgó véráramot
Erősen dobogó szívet
Súlyos érzelmeket
Végtelen szerelmet
Kalandos életet
Kívánom, hogy az utad megleld
S hogy rád találjon a happy end.
Fredrik Backman
-
Bánattal vagy örömmel,
de én harcolok foggal-körömmel
az élettel, a halállal,
hogy a jóból egy jó nagy kanállal
adjon az ég, mindent, amit szeretnék.
Tankcsapda
-
Mindjobban egymásnak éltek, egymásért rajongva. A szív teleszívódik szerelemmel, mint isteni balzsammal, mely megőrzi üdeségét. Innen van az élet hajnalával kezdődő szerelmek megzavarhatatlan jelene s a hosszúra nyúló nagy szerelmek örök frissessége. Ez a szerelem bebalzsamozása.
Victor Hugo