Ugrás a tartalomra
Az élet nagy viharaiban hova húzódjunk oltalmat, vigaszt, erőt szerezni? Hol találunk kétségbeesésünkre orvosságot? Csakis a vallásban. Az emberek elhúzódnak minden szenvedéstől, csak egyedül az Isten veszi pártfogásába a könnyeket.
Kapcsolódó idézetek
-
Semmi sincs, ami be tudná tölteni az emberi szívben tátongó ürességet, csak Isten. Nincs más megoldás a háborúkra, előítéletekre és igazságtalanságokra; csak Isten. Nincs semmilyen kielégülés, amely csillapítani tudná az emberi test sóvárgását, csak Isten. Nem ad igazi gyógyulást a megtört szívûeknek, a magányosoknak és a kétségbeesetteknek, csak Isten. Nincs más fordulópont, amely kiszabadíthatná az embert züllöttségéből, csak Isten. Nincs más szabadulás függőségből, bánatból, csak Isten.
-
Minden csak nyomorúság, bánat, szerencsétlenség és halál? Mindenki csal, hazudik, szenvedést és könnyeket hoz? Hol találhatunk valamelyes nyugalmat és örömet? Bizonyára egy másik létben. Amikor a lélek megszabadul a földi megpróbáltatásoktól. A lélek!
Guy de Maupassant
-
A vallás nem nyújthat vígasztalást, csak annak, ki gondolkozni képtelen, úgy hogy csak ily lehetetlen utakon képes magán segíteni; ezt is csak "úgy a hogy" megnyugtatja, de reálisan sohasem segít azon. Az ész az egyedüli, mely segítséget nyújthat, sőt ép ennek hiánya s a vallással való helyettesítése szüli a legtöbb bajt.
-
Aki retteg valamitől, magára maradt vagy szerencsétlen, egyetlen és legjobb módszer, ha kimegy a szabadba, oda, ahol teljesen egyedül lehet, egyedül az égbolttal, a természettel és Istennel. Csak akkor, egyedül csak akkor érezheti, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, s hogy Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk az egyszerû, de gyönyörû természet ölén. Amíg van természet - s valószínûleg mindig is lesz, éljünk bármily nehéz körülmények között is - vigaszt nyújt minden bánatunkban. Meggyőződésem, hogy a természet enyhíti minden nyomorúságunkat.
Anne Frank
-
Nincs könnyû házasság. Nincs könnyû szeretet. A hit pedig persze, hogy nem könnyû. Bármikor, bármilyen formában beüthet a tragédia, az élet egy csapásra ijesztővé és keménnyé válhat. Kiabálunk, sírunk, a földre rogyunk és ökölbe szorított kézzel szitkozódunk, hogy nem akarjuk tovább csinálni. És ilyenkor adódnak a legnagyobb lehetőségeink és a legfontosabb választásaink.
Allison Pataki
-
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk.
-
A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.
Teréz anya
-
Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja, élő hittel megfogni a bennünket teremtő, szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét.
Böjte Csaba
-
Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.
Paulo Coelho
-
Az élet viszontagságai ellen nincs mit tenni, a gyógyírt az idő hozza, melynek múlása lassú, ha a napok folyását bánat és várakozás nehezíti.