Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet nem más, mint az alaposan összegubancolódott szálak halmaza. A gombolyag nagy részét nem is látjuk, és nem tudjuk fellelni a szálak közt lévő kapcsolódási pontokat. Ám minden mindennel összefügg, és ezek a szálak minden eseményt összekötnek.

Afonso Cruz
🌱 Bölcsesség 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet másból sem áll, mint elvarratlan szálakból. És néha a fonalról, ami olyan kétséget kizáróan a labirintus közepébe vezet, kiderül, hogy csak összegubancolódott madzag, és ott maradunk rémülten a sötétben, és egyre jobban eltölt bennünket a meggyőződés, hogy az igazán érdekes események tőlünk egy kőhajításnyira folynak továbbra is, de már nélkülünk. Joanne Harris
  2. Minden dolog összekapcsolódik, mint a vér, ami valamennyiünket egyesít. Nem az ember szövi az élet hálóját; az ember csupán egy szál a hálóban... bármit tesz vele, azt önmagával teszi. Viggo Mortensen
  3. Az élet csekély számú, roppant jelentős pillanatból, valamint megszámlálhatatlanul sok intervallumból áll, amelyekben az előbbi pillanatoknak legföljebb csak az árnyképei lebegnek. Friedrich Nietzsche
  4. Az élet olyan, mint egy virágfüzér: nem látod a fonalat, amely keresztülfut a virágokon, de attól még ott van, és összetartja őket. Ha a fonal nem lenne, a virágok széthullanának; egy virágkupac lenne, nem virágfüzér. És a létezés nem egy kupac, hanem egy gondosan kidolgozott minta. Osho
  5. Érezted már azt, amikor... olyan az életed, mintha több tucat színes pamutszál futna egymás mellett, néhol kereszteznék egymást, összegubancolódnának, vagy ellenkezőleg, némelyik teljesen más irányba menne a többitől?! Mármint úgy értem, ezekből áll össze az élet, ezek jelképezik a mindennapok történéseit... az álmainkat. Gaál Viktor
  6. Az élet pusztán annak leírása, hogy mi történik éppen. Ez minden, mit megtudhatunk, ez minden, mit tudnunk kell.
  7. Az élet kötelékeket alkot, akárcsak a fonál. És ahogy a fonalak, úgy az élet kötelékei is gyengék lehetnek, vagy összegubancolódhatnak. De ha ápolják és gondozzák őket, akkor képesek bármilyen távolságot áthidalni.
  8. Csak hogyha megkérdeznéd egy biológustól, hogy mi az élet, valami ilyesmit válaszolna neked: az élet szénatomokra épülő bonyolult folyamatok összessége. Figyelem! Még a leglíraibb lelkû biológus is elismerné azonban, hogy ennek a definíciónak a kulcsa nem a szénatom, hanem a bonyolult folyamatok. Jose Rodrigues dos Santos
  9. Az élet olyan, mint egy hatalmas perzsaszőnyeg, amelyben az egyes életek bele vannak szőve, de amely ezeket mégis felülmúlja s olyan összefüggést teremt, amelyre az egyes életeknek nincsen rálátása.
  10. Az élet olyan, mint egy szőnyeg, a benne futó szálak áttekinthetetlenek, de a mintát értelmünket meghaladó hatalmak szövik.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat