Ugrás a tartalomra
Az élet szenvedéseinek nagy részét azok a férfi és nő közti félreértések okozzák, amelyek abból adódnak, hogy a férfi iskolázatlan hangján nem tudja kifejezni a szavai mögött meghúzódó érzelmeket.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember úgy szenved, hogy nem tanul belőle semmit. Nem találja meg az értelmét. Nem éli át, hogy a sorsa nevelni, tanítani akarja. Azt hiszi, a baj minden ok nélkül szakadt rá, s ezért ki van téve annak a veszélynek, hogy - bár az idő meggyógyítja - a baj újra megismétlődik vele.
Müller Péter
-
A nő nem ad élvezetet a férfinak, hanem csak szomorúságot, zûrzavart és fekete gondokat. A szerelem az oka a legkeservesebb bajoknak.
Anatole France
-
A félreértések akár tragédiát is okozhatnak. Olyan könnyen félreértjük egymást, aztán a megértés helyett inkább azt bizonygatjuk, mennyire nincs idő odafigyelni egymásra, meghallgatni a másikat.
Katona Klári
-
Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást.
Széchenyi István
-
A legtöbb ember házasélete befejezetlen mondatból áll. Ebből lesz aztán a befejezetlen házasélet. Hiszen azért nősülünk meg, hogy hallgatóságot szerezzünk magunknak; mert nem érzünk erőt hozzá, hogy a hallgatóságot esetenként megszerezzük. De a kényelmes megoldások utólag mindig csalódást okoznak.
Aszlányi Károly
-
Ha egy pár szíve nem együtt dobban, ha két ember érzelmei nem egyenrangúak, a boldogság helyett előbb szenvedést, utóbb közönyt teremtenek.
-
Az életben az ember egymás után elveszti kedveseit. Rengeteg fájdalom marad az ember mögött. A sors elviselhetetlen szenvedések sokaságával képeszt el bennünket. S még csodálkoznak, hogy az öregemberek sokat beszélnek. A kétségbeesés beszél belőlük.
Victor Hugo
-
Azon mulik a legtöbb félreértés az életben, hogy az ember nem tudja eltalálni, hogy tulajdonképen hol is vagyon az igazság.
Krúdy Gyula
-
A szerelem szenvedés. Hogy elkerüljük a szenvedést, nem szabad szeretnünk. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk.
Woody Allen
-
A nőknek elviselhetetlen a szerelemmentes gyöngédség, amit a férfi ad. A férfinak keserédes.
Albert Camus