Ugrás a tartalomra
Az életben sokszor válaszút elé érkezünk, döntünk, merre tovább. Ez valakit bölcsebbé tesz, és valakit nem. Egyes kapcsolatok tartósak lesznek, mások felbomlanak. Ami valaha volt, nem maradhat meg változatlanul, bármennyire is szeretnénk.
Kapcsolódó idézetek
-
Életünk során néha útkereszteződéshez érünk, és rákényszerülünk, hogy eldöntsünk, melyik úton akarunk tovább menni. És nem tudhatjuk előre, hogy a választott út gyönyörhöz, vagy fájdalomhoz vezet. Ha egyszer választottunk, már nincs visszaút.
-
Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akar azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat.
-
Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
-
Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.
Fredrik Backman
-
Minden pillanatban két út van előttünk; ezek közül ki kell választanunk az egyiket, és nem tudjuk, merre vezet a másik. Lehet, hogy a jobbat választottuk, de lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni, melyik a jobb.
Alexander Fleming
-
Nem minden esetben adatik meg, hogy az ember megválassza a saját életútját. Előfordul, hogy egy előre kijelölt úton haladunk.
Nicholas Sparks
-
Az élet egy folyamat. Egy naplementét sem szabad soha ugyanúgy néznünk. Élünk, tapasztalunk és továbbmegyünk. Hogyan megyünk tovább? Csak ezt tudjuk valahogy befolyásolni.
-
Mindenkinek megvan a maga kijelölt útja, ez azonban nem lehet egyedüli meghatározója a sorsunknak. Bizonyos dolgokban magunknak kell dönteni, választani a különféle lehetőségek közül.
-
Van pár dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele. Miénk a döntés, hogy feladjuk vagy folytatjuk tovább.
Nick Vujicic
-
Nem számít, milyen okosak vagy bölcsek vagyunk, elkerülhetetlenül hozunk rossz döntéseket; ez az élet része. Az élet ráadásul elég rakoncátlan jószág: megcsúszik, darabokra törik, irányt vált, összeomlik. Néha akár a véső túloldalán találhatjuk magunkat. A széleken csiszolatlanul hagy. Ami azonban csodálatos az egészben, az az, hogy amíg élünk, mindig van anyag, amin dolgozhatunk.