Ugrás a tartalomra
Az életben úgy kell viselkedni, mint a lakomán: körülhordoznak egy tálat, - éppen hozzád ér, - nyújtsd ki a kezed és szerényen vegyél belőle. Ha elmegy melletted, ne állítsd meg! Ha meg nem jön, ne fürkéssz utána sóvár tekintettel, hanem várj türelemmel, amíg hozzád ér! Így viselkedj a gyerekekkel, az asszonnyal, a hivatalokkal, a vagyonnal szemben is, s méltó leszel arra, hogy az istenek asztaltársa légy. Ha pedig az eléd tett ételekből nem veszel, hanem eltekintesz fölöttük, akkor nemcsak a lakomájukon veszel részt, hanem együtt fogsz uralkodni az istenekkel.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy dolgot meg kell értened: nem siettetheted az Életet. Türelmesnek kell lenned vele. Ha ezt képes vagy felfogni, idővel majd eljutsz arra a pontra, ahol semmit sem akarsz siettetni. Ahol minden jó úgy, ahogy jön. A tempója nem lesz lassú, nem lesz gyors, csak akkor fog érkezni, amikor érkeznie kell. Neked csak meg kell tanulnod nyugodtnak lenni, elvárások nélkül élni. Úgy, hogy nem döntöd el, hogy neked majd mi lesz a jó, ugyanis az Élet sokkal jobban tudja, hogy mi visz előre az utadon. De ha nem hiszel neki, szép kis pofonokat kapsz majd tőle. Nem direkt, nem azért, hogy belehalj, csak azért, hogy megtanuld hagyni azt, amit hagyni kell. Ugyanis képzeld, vannak dolgok, amibe tényleg nincs beleszólásod, és soha nem is lesz.
Oravecz Nóra
-
A táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni.
-
Egy kis gyakorlattal ki lehet kerülni az akadályokat és a csapdákat, amelyeket az ember saját útjában állít. Az egyik legjobb mód erre, hogy kifejezed a megbecsülésedet azoknak, akik segítenek neked. Tarts egy csomag köszönőlapot az asztalodon, és használd. Soha ne feledd, hogy a világ kicsi, és valószínûleg újra meg újra ugyanazokba az emberekbe botlasz bele. Védd meg és terjeszd a jó híred - ez a legértékesebb vagyonod. Tanulj meg bocsánatot kérni egy Sajnálom!-mal. Tartsd észben, hogy mindent meg lehet beszélni, és tanulj meg kormányozni, hogy olyan eredményt érj el, amivel mindenki nyer. Használd a többiek erősségeit, hogy azt csinálhassák, amihez legjobban értenek. Helyesen cselekedj, ne okosan, hogy később büszkén mesélhesd el a történetet. Végül pedig ne vállalj túl sokat, különben csalódást okozol magadnak és azoknak, akik számítanak rád.
Tina Seelig
-
Vigyázz arra, hogy soha ne kapkodj, s munkádban, a társaséletben, igen, a köznapi cselekedetekben is engedelmeskedj a tények és helyzetek szigorú következetességének. (...) Van egyfajta kézügyesség az emberi feladatok alján; ezt nem árt megtanulni. Ha megfogsz valamit; fogd két kézzel és erősen, ha elengedsz valamit, engedd el tudatosan és minden következménnyel, ha szólsz, álljon szavad az időben, mint a kő, ha örülsz valaminek, örülj fenntartás nélkül.
Márai Sándor
-
Az életet úgy kell élvezni, ahogy az jön. Remek tanács. Az élet a cselekvésről és a talpra állásról szól. Az ember vagy benne van a dolgokban, vagy jön kifelé belőlük, vagy épp mászik bele a bajba. Az a lényeg, hogy az ember mindig tudja, éppen melyik stádiumban van, és annak megfelelően cselekedjék.
Steve Berry
-
Mellette lenni, menni előre, csinálni, élni, boldogan, kéz a kézben. Nem felállni, nem feladni, de szeretni, csak annyira, amennyire kell. Nem túlzásba vinni, megölelni, átkarolni, de csak annyira, ami nem fojtja meg. Odafigyelni, nem megölni, szárnyalni hagyni, mert aki a tiéd, az úgyis visszarepül, hiszen tudja, nálad jobbat úgysem találhat. Vagyis de, találhat. Tudod mit. Találjon is. Akit vinni tudnak, azt vigyék is, mert köze nincs hozzád, és az csak azt jelenti, hogy még ettől is jobbat kapsz majd. Egyszer, valamikor. Lehet, hogy nem most, de addig is élvezd, hogy szórakoztatnak. Mert bizony fognak.
Oravecz Nóra
-
Ne fenyegess senkit, ne halaszd munkádat,
Vess meg kevélyeket, viseljed sorsodat.
Istenes életet élj, s készûlj halálhoz,
Így, s nem másképp juthatsz igaz boldogsághoz.
Orczy Lőrinc
-
Ne erőszakold meg a szeretetet. Hagyd, hogy jöjjön, és merd elfogadni mindenkitől. Bárkitől. Nyiss, hallgass, figyelj, sosem tudhatod, hogy ki adja meg a löketet. Fogadd el azt, amit kapsz akkor is, ha annyira kevés, hogy legszívesebben összetörnéd az egész világodat, és bizony a szíveddel kezdenéd a rombolást és abba sem hagynád addig, amíg szilánkjaira nem törik. Ülj le. Törődj magaddal. Fogadd el, hogy először magadtól kell szeretetet és törődést kapnod ahhoz, hogy más is adhasson. Ne függj mások érzelmeitől, visszajelzéseitől, mert megnehezíted az életed. A szeretet az csak úgy jön, nem erőszakolhatod meg. Kiveheted bárhonnan, rajtad áll, hogy mennyire válogatsz.
Oravecz Nóra
-
Először is ne hagyjátok, hogy bárki is uralkodjon a testeteken, lelketeken. Különösen arra ügyeljetek, hogy a gondolataitokra ne rakhassanak béklyót. Az ember lehet szabad, ugyanakkor mégis jobban megbéklyózzák, mint a rabszolgát. Fületek lehet az embereké, de a szívetek soha. Mutassatok tiszteletet a hatalom iránt, de ne kövessétek vakon. Ítéljetek logikusan és ésszerûen, de ne tegyetek megjegyzést. Ne tekintsetek senkit magatok fölött állónak, akármi légyen is a rangja vagy címe. Viselkedjetek tiszteletteljesen mindenkivel, különben bosszút állnak rajtatok. Bánjatok óvatosan a pénzetekkel. Ragaszkodjatok a hitetekhez, akkor mások is meghallgatnak. (...) Ami a szerelmet illeti... az egyetlen tanácsom, hogy legyetek becsületesek. Ez a leghathatósabb eszközötök a szívek megnyitására és a bocsánat elnyerésére.
Christopher Paolini
-
Ne járj fel és alá savanyú arccal, mintha szüntelenül valami szerencsétlenségre várnál! Gondolj azokra a jó dolgokra, amelyek előtted állnak, és ne engedd, hogy észrevétlenül elhaladjanak melletted!