Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az életünk (...) olyan, mint egy háromfelvonásos színdarab. Az első felvonás a bevezetés. A gyerekkorból átlépünk a fiatal felnőtt korba, majd buzgón igyekszünk megtalálni a helyünket a világban. Második felvonás: szembesülünk a könyörtelen valósággal. Küzdünk a megélhetésért, talán párt találunk és családot alapítunk. Haladás és visszaesés, győzelem és kudarc váltja egymást. A harmadik felvonás a keserédes csúcspont. Talán elértünk valamit, talán valaki szeret minket, de mindenképpen közel a végkifejlet, amikor legördül a függöny.

Daniel H. Pink
🎭 Kultúra 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Életünk (...) egy állandó mozgás a siker és a kudarc között. Tőlünk magunktól függ, hogy döntően a kudarc vagy a siker térfelén mozgunk-e.
  2. Az élet első felvonása tele van izgalommal. A második az, ahol már csak a lényeg számít.
  3. Az élet szakaszokra oszlik. (...) Mindegyik egészen más, mint a többi, és az embernek föl kell tudnia ismerni, hogy melyik szakaszban mit várnak tőle. Ez a sikeres élet titka. Kurt Vonnegut
  4. Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre. Széchenyi István
  5. Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk. Agatha Christie
  6. Az élet nem színdarab, édes fiam... az életben az első két felvonás a lényeg... azután már nem ér a nevem. Jókai Anna
  7. Kiszámíthatatlan a jövő. A sors elfújja a reményeket, a vágyakat. Az életünk olyan, mint egy forgószínpad, más szereplőkkel népesül be és a játék folyik tovább!
  8. A szerelemnek három stádiuma van; az első a legszebb (...). Az első stádium ugyanis az, melyben ábrán­dozunk, midőn nem a szerelem él mi bennünk, de mi a szerelemben. Második stádium, melyben féltékenyek vagyunk: csupa önzés, csupa anyag! Harmadik stádium az, melyben kiábrándulunk.
  9. Feltételezzük, hogy az életünk nagy változásai lassan jönnek el... idővel. De ez nem igaz. A nagy dolgok egy pillanat mûvei. Felnőtté válni, szülővé válni... egyik pillanatban még nem vagy az, aztán a következőben már az vagy.
  10. Az élet dolgai a maguk idejében érkeznek, mint egy vonat, amit el kell érned. Néha könnyû, csak fel kell szállni. (...) Máskor meg olyan, nem könnyû; az életed dolgai elrobognak melletted, és örülhetsz, ha meg tudsz kapaszkodni. A régi életed véget ért, és a vonat egy másikhoz vitt. Justin Cronin
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat