Ugrás a tartalomra
Az "elfogadás" nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon sok ember azt hiszi, hogy az elfogadás egyet jelent azzal hogy "hát nem tehetek mást, bele kell törődnöm a dologba". Ez azonban valójában nem elfogadás! Az elfogadás szó egy békés, mosolygós állapotot takar, amelyben nincs harag, nincs feszültség. Ott béke van. Belső béke és mosoly.
Csernus Imre
-
Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.
-
Az elfogadás annak felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Így találjuk meg magunkban az erőt, hogy továbbmenjünk.
-
A szorongás elfogadása nem azt jelenti, hogy áldozatául esel, vagy hogy feladnád és hagynád, hogy átvegye az irányítást. Ahogy azt sem jelenti, hogy élvezed, amin éppen keresztülmész. Az elfogadás azt jelenti, hogy belátod, nem lehet mit tenni ellene. Amikor kinézel az ablakon és azt látod, hogy esik, nem mondod, hogy "Esik, tennem kell ellene valamit!" Ahogy azt sem, hogy "Az eső áldozata vagyok"; vagy "Bántalmaz az eső"; vagy "Esik, feladom". Lehet, hogy nem szereted az esőt, de akkor is előveszel egy esernyőt és mész tovább, mert tudod, hogy egyszer el fog állni.
-
Az elfogadás azt jelenti, hogy az élet szabályai szerint élünk, így szükségtelen másokat vagy az életet hibáztatni bármiért.
-
Nem jó ötlet valamit utálni! Ha valamit utálsz, láthatatlanul is összekapcsolódsz vele - így együtt fogtok menetelni. (...) Az elfogadás nem jelent "feladást" - csak azt, hogy megértjük, hogy mi történik.
Andrew Matthews
-
A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje elfogadni a dolgot és továbblépni.
-
Az elfogadás nem azonos azzal, hogy mindent eltûrünk, hanem mélyreható megértése annak, hogy szülőként nincs szükség sem gyermeked, sem saját érzelmeid, gondolataid, cselekedeteid véleményezésére.
Eline Snel
-
Elfogadni annyit tesz, mint ellenállás nélkül, nyugodtan átadni önmagunkat a pillanatnak. Mivel mindenkiben benne van a teremtő erő, így bármit meg tudunk változtatni, ha hiszünk önmagunkban.
Robert Lawson
-
A feltétel nélküli elfogadás (...) korlátlan "igen"-t jelent mindenféle "ha" és "de" nélkül. Az elfogadás önmagában tiszta szeretet.