Ugrás a tartalomra
Az elit - nem kitüntetett szerepéből, hanem kiemelkedő társadalmi pozíciójából fakadóan - minden korszakban mintaadó szereppel bír a társadalomban.
Kapcsolódó idézetek
-
A közösség szabálykövetése bizony függ az általános moráltól. Az pedig többek között az elit példaadásától.
-
Az elit számos társadalomban igyekszik megtartani hatalmát, nem pusztán azzal, hogy vagyont halmoz fel, hanem azzal is, hogy dominálja az uralkodó ideológiákat - arra törekszik, hogy kézben tartsa, mit mondanak, és miről nem beszélnek.
-
A hatalom, mint valamiféle emberi viszony, minden társadalomban megjelenik. Ez az emberi természet következménye.
Csányi Vilmos
-
Ha az elit csak szolgálja a közösséget, de vele vitatkozva nem jár előtte, akkor jövőkép nélküli lemaradó, a politika prédája lesz.
Végel László
-
Egyik nem sem felsőbbrendû vagy alsóbbrendû a másiknál - mind fontos sajátosságokkal rendelkezik, amelyekre szükség van egy teljes és kiegyensúlyozott egészhez.
Anita Moorjani
-
A politika hatalom. A politika fontos emberré tesz, akiben megbíznak mások.
-
Nem azok, kik valami nagyot tettek, de akik valami nagyot képviselnek, foglalják el az első helyeket a történetben.
Eötvös József
-
A színész felelősséggel tartozik maga iránt, de a közössége iránt is. A jó színészeket a kiváló, korszakos alakoktól számomra az különbözteti meg, hogy utóbbiak jelen voltak a társadalom életében is. Gondolatuk volt az emberről, az országról, a világról - és ezt bátran képviselték. Ha nagy színész nem is lesz minden tanítványból, ezt a tulajdonságot megőrizhetik.
Vidnyánszky Attila
-
Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetûnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.
Lev Tolsztoj
-
A kormányzat hatalmának korlátozása az egyén fölött semmit sem veszít fontosságából, még akkor sem, ha a közösség, illetve annak legerősebb pártja rendszeresen felelősségre vonhatja a hatalom birtokosait.
John Stuart Mill