Ugrás a tartalomra
Az első dolog, amit az ember megtanul a háborúban, hogy egyetlen halál sem ostoba, hogy mind ugyanolyan hősi, ugyanolyan szükségtelen és esetleges.
Kapcsolódó idézetek
-
A háborúban pedig, ha közel kerülünk az eseményekhez, egy dolgot biztosan megtanulunk: nincs olyan, amit az egyik ember meg ne tette a másikkal azért, hogy életben maradjon.
Chris Greenhalgh
-
A háború megtanítja az embert arra, hogy mindent elfogadjon a túlélés érdekében.
-
A hadseregben az ember megtanulja a legjobbat kihozni egy csomó helyzetből.
Adam Makos
-
Háborúban az igazság az első áldozat, és az információ erősebb a golyóknál.
-
Minden háborúnak megvannak a maga tanulságai. Azt a háborút, melyből nem tudunk okulni, hiába vívták meg, és a katonák, akik elestek a harcban, semmiért adták életüket.
Frederick Forsyth
-
Háború idején az első áldozat mindig az igazság.
-
A háborúnak vége. Egy csodás időszak jön, és mindenki egyetért majd abban, hogy ne ismételjük meg a múltat. Persze szeszélyes, ostoba lények vagyunk, rövid emlékezettel és önpusztításra való hajlammal, de ki tudja, talán ebből tanulunk végre.
-
A háború törvénye kíméletlen. Ha egyáltalán van valami jó a háborúban, akkor az az, hogy a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből: vannak, akik a törvénynélküliséget arra használják, hogy ártsanak a többieknek, míg mások, amennyire lehet, megpróbálják csökkenteni a szenvedést.
-
A háború a legnagyobb próba és vizsga; minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában.
Márai Sándor
-
Háborúban az első áldozat az emberi méltóság.
Paulo Coelho