Ugrás a tartalomra
A háborúban pedig, ha közel kerülünk az eseményekhez, egy dolgot biztosan megtanulunk: nincs olyan, amit az egyik ember meg ne tette a másikkal azért, hogy életben maradjon.
Kapcsolódó idézetek
-
Az első dolog, amit az ember megtanul a háborúban, hogy egyetlen halál sem ostoba, hogy mind ugyanolyan hősi, ugyanolyan szükségtelen és esetleges.
Almudena Grandes
-
A háború megtanítja az embert arra, hogy mindent elfogadjon a túlélés érdekében.
-
Az ember mindent nélkülözhet, csak a másik embert nem. Különösen a betegségben tanuljuk meg, milyen nagy szükségünk van a másik emberre.
Paul Valéry
-
Minden háborúnak megvannak a maga tanulságai. Azt a háborút, melyből nem tudunk okulni, hiába vívták meg, és a katonák, akik elestek a harcban, semmiért adták életüket.
Frederick Forsyth
-
A hadseregben az ember megtanulja a legjobbat kihozni egy csomó helyzetből.
Adam Makos
-
A háború törvénye kíméletlen. Ha egyáltalán van valami jó a háborúban, akkor az az, hogy a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből: vannak, akik a törvénynélküliséget arra használják, hogy ártsanak a többieknek, míg mások, amennyire lehet, megpróbálják csökkenteni a szenvedést.
-
Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk.
Albert Camus
-
A háborúban és a szerelemben két dolgot soha ne szégyellj: lőni és szeretni. A háborúban két dolgot sose akarj megérteni: hogy mit teszel, és hogy a másik mit tesz. Végül a háborúban és a szerelemben nincs menekülő útvonal, nem tûnhetsz el.
-
Az emberek mindig élnek az alkalommal, ha valaki felkínálja nekik a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek az ellenségükhöz. Tudom, hogy így van, anélkül, hogy valaki tanította volna nekem.
Veronica Roth
-
A háborúnak vége van. (...) De a halottak, a hátramaradottak számára nincs. Emiatt kell emlékeznünk a történelemre, emlékeznünk és tanulnunk belőle. Csak ezáltal tudjuk kiemelni magunkat a történelem keréknyomából, hogy egy új útra térhessünk rá.
Janne Teller