Ugrás a tartalomra
Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyû embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bûntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszem, minden baj akkor kezdődött, amikor az ősember elkerített magának egy apró földdarabot és kijelentette: ez mostantól az enyém. Innentől kezdve birtoklásra vágytunk és azt akartuk, hogy uralkodhassunk valami fölött. Ezek az apró földterületek lassan-lassan hatalmas országokká nőttek, a hatalmas országok egyre több és több embert fogadtak magukba, de az az egy ember, aki az elején kijelentette, hogy ez márpedig az enyém és senki másé, mindig megmaradt olyannak, amilyen egykor volt, annyi különbséggel, hogy társakat gyûjtött maga köré, hogy mindenkit szemmel tarthasson. Hatalmat akart, uralni a földdarabját, majd mások földjét, végül az egész világot. Ma már nem az a fontos számára, hogy le tudja győzni az ellenfelét vagy térdre tudja kényszeríteni a bolygót, hanem az, hogy akár tizenhárom vagy tizennégyszer is el tudja pusztítani a Földet, ha épp úgy akarja.
Tihanyi Márk
-
A civilizáció elsődleges célja az, hogy az önkényes bíráskodás helyett, melynek mértékét ki-ki a kardja hosszához, meg karja erejéhez szabta, az egyenlően alkalmazott törvények nyújtotta általános védelmet biztosítsa. A törvény imigyen szól az állampolgárokhoz, s szavainál csak az Istené szentebb: "A bosszú az enyém."
Walter Scott
-
Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tûzhelyén felemelte komor fejét.
Tamási Áron
-
Bizonyos emberek rosszul tûrik a hatalmat maguk felett: él bennük egy mániás vágy arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ezzel kezdődik az emberiség története is: "Csak két fa gyümölcséből ne egyetek", mondta az Isten. Mi a válasz? Csakazértis... Még az Isten hatalmát sem fogadom el, és azért is eszem abból, amiből nem lenne szabad. Az emberek egy része ilyen, de nem mindenki. Van, akinek éppen az ad biztonságot, ha pórázon van, létezik egy hatalom, akitől függ, aki védi, aki gondoskodik róla, és főleg felmenti a gondolkodás alól.
Popper Péter
-
Ha mind elmegyünk, senki földje lesz a földünk, bárki magáénak mondhatja. A népnek ott kell maradnia a földjén. Csak akkor tarthatja magát népnek, csak akkor marad övé a föld. És csak akkor lesz hová visszatérniük azoknak, akik elmentek.
-
Csakis a szegények elővigyázatlansága taszította a forradalmi tömegeket az igazság, a méltányosság, a boldogság meghódításának útjára. Az emberiség áradatának minden nappal több jóságra, több igazságosságra lenne szüksége, arra, hogy a javakat az egyetemes munkát szabályozó helyes törvényekkel osszák el. És ha igaz, hogy a civilizáltság fékezi a szaporodást, akkor éppen ez a jelenség adhat okot arra a reményre, hogy távoli évszázadok múltán elérhetjük a végső egyensúlyt, amidőn a föld teljesen benépesül, és eléggé bölcs lesz ahhoz, hogy valamiféle isteni mozdulatlanságban éljen.
Émile Zola
-
Engem a jó Isten a Földre születtetett. Én a Földre lettem teremtve, mint mindenki, és nem pedig egy társadalmi rendszerbe, nem pedig egy kulturális közegbe, amit aztán nekem rögtön fel is kell vennem. (...) Az embernek alapvető joga, hogy eldöntse, hogy ezen a világon mi az, ami őt érdekli és mi az, amibe belefog, és azt hogyan csinálja.
Kollár-Klemencz László
-
Minden egyes ember egyszerre lehet minden a föld kerekén, csak merje felismerni és bevallani. Bárcsak azt mondhatná minden egyes ember: "Én az egyik pillanatban bátor vagyok, de a másikban gyáva. Részben tartózkodó vagyok, és mégis gyerekesen barátságos. Fütyülök a vallásra, és hiszek is benne, aszerint, hogy a nap folyamán milyen félelmek és remények támadnak bennem. Én minden vagyok. És mindegyikünk olyan, mint én vagyok... Az egész mindenség, az emberiség..."
-
Példát kell adnunk nagylelkûségből, hatalmas vagyonunkat meg kell osztanunk a szûkölködőkkel. A magunk társadalmának pedig képesnek kell lennie arra, hogy minden polgára egyenlő lehetőségekhez jusson, és hogy mindenki számára biztosítottak legyenek az alapvető létfeltételek.
Jimmy Carter
-
Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg.
Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele
Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével,
Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket.
Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet!