Ugrás a tartalomra
Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.
Kapcsolódó idézetek
-
Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.
Máté Péter
-
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, sohasem kapja vissza maradéktalanul. Már rég kiábrándultunk az illetőből, mégis nála marad egy rész belőlünk. Ezért az első szerelem a legerősebb: ez az egyetlen alkalom, amikor teljes szívünkből szeretünk valakit.
-
Mindig te leszel számomra az első, és ezt komolyan is gondolom. Neked akarom adni a világot, sosem veszem vissza, és nem is hagyom, hogy ezt bármi megakadályozza.
-
Szeretet vagy szerelem, ugyanaz. A kettő egy. És az egy, kettő. Minden szerelem egy, és egy minden szerelem.
Alice Christine Barrett
-
Az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen.
Nicholas Sparks
-
Nekem ez a szerelem. Az első igazi szerelmem a szabadság, az érzés, hogy azt az életet élem, ami az enyém. Nem másét, nem elvárások szerint, nem korlátozva magam, egyszerûen ennél jobb érzés a világon nincs.
Oravecz Nóra
-
A szerelem nem tragédia, nem is bukás, hanem ajándék. Azért emlékszel az első szerelmedre, mert megmutatja, bebizonyítja, hogy képes vagy szeretni, és valaki képes téged is szeretni, és ezen a világon semmi egyebet sem érdemlünk meg a szerelmen kívül, mert a szerelem az emberré válás mikéntje és miértje is egyben.
John Green
-
A szerelem olyan, mint egy átmeneti, őrült állapot: kitör, akár egy földrengés, aztán lecsillapodik. És miután lecsillapodott, dönteni kell. Az a nagy kérdés, vajon a gyökereitek úgy összefonódtak-e, hogy már elképzelni is lehetetlen, hogy valaha is elváljatok egymástól. Merthogy ez jelenti a szeretetet.
-
Tudod, az, mikor kitartasz valaki mellett tûzön-vízen át, és megadnál neki mindent, mindegy, hogy az milyen áldozatokkal jár, az a szerelem! És ha szeretsz valakit, akkor nem állsz le soha. Akkor se, ha hülyének néznek, vagy neveznek, akkor se, akkor pláne nem! Egyszerûen nem adod fel, mert ha feladnám, ha hallgatnék a világra, továbblépnék és keresnék valaki mást, akkor az nem szerelem lenne, hanem... akkor az valami eldobható dolog lenne, amiért nem érdemes harcolni.
-
A szerelem az, amikor két ember valami mély és maradandó érzelmen osztozik. Elvetnek mindenki mást, és csak azt keresik, kit jóban-rosszban egy életre kiválasztottak, és egymás mellett maradnak, míg a halál el nem választja őket.