Ugrás a tartalomra
Az ember alighanem mindig ember marad, az összes dolog analógiája szerint semmi más, mint ember! Angyali és ördögi figura az emberben - regényfigurák! Semmi más, mint középső lény a dac és a csüggedés között, a szükségben törekvő, a tétlenségben és a bőség állapotában erőtlen, indíték és gyakorlat híján semmi, ezek révén lassan előrehaladva jóformán minden.
Kapcsolódó idézetek
-
Mi az ember a természetben? Semmi a végtelenhez képest, minden a semmihez képest. Valami a semmi és a minden közt, középen.
Blaise Pascal
-
Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyûlölni. Elveszteni és megtalálni.
Cecelia Ahern
-
Minden befejezett ember azonos a megtörtént történetével. Ami az emberből tényleg létezik, és nem is múlik el belőle, az a története. Ez a létezés különleges, anyagtalan, örökkévaló formája. Az emberi történetet nem lehet meg nem történtté tenni, visszacsinálni. Meg lehet bánni, el lehet felejteni, lehet másképpen elmesélni, ki lehet színezni, de ez a megtörtént történeten semmit sem változtat.
Csányi Vilmos
-
Az ember természetében együtt van az egység és a kettősség. Végletei a primitívektől a kulturáltakig, az eltompultaktól a lángelmékig, a gonosztevőktől a szentekig ívelnek. Alázat és lázadás, félelem és vakmerőség, őszinteség és farizeizmus, elragadtatás és kétségbeesés - mindez együtt van ebben a szóban: "ember", sőt még sokkal több ennél... Bölcsessége mély, őrülete viszont terjedelmes.
-
Az ember ember marad, nincsen új ember. Annyira akartuk az egyenlők társadalmát, ahol nincs mit irigyelni a szomszédtól... De mindig van mit irigyelni! Egy mosoly, egy barátság... valami ami neked nincs és szeretnéd. Ezen a világon (...) mindig lesz gazdag és szegény. Tehetségben, szerelemben... ki gazdag, ki szegény.
-
Az embert lehetetlen egységesíteni! Sem az ördög, sem az angyal mintájára! Mindig különbözőek maradnak.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Légy ember! Ember egy humánus lény valamennyi lélekvonásával, végtelen sok színárnyalatával, érzelmi, érzéki, szellemi gazdagságával áldott! Ne csupán jókra és rosszakra kettészakított világot láss, fekete-fehérben!
Vavyan Fable
-
Az ember azonban nem csupán önmaga, hanem egy olyan egyszeri, egészen különös, minden esetben fontos és figyelemre méltó pont, melyben a világ jelenségei keresztezik egymást - csak egyetlenegyszer és soha többé úgy, ahogy épp akkor. Ezért fontos, örök és isteni minden ember története, ezért csodálatos és minden pillanathoz méltó minden ember, ameddig csak él.
Hermann Hesse
-
Az ember, az a kis túlfûtött állatfajta, amelynek - szerencsére - lejár az ideje, egyáltalán, az élet a Földön egy pillanat csupán, amolyan átmenet, következmények nélküli kivétel, ami a Föld össz-karakterét tekintve jelentéktelen; maga a Föld, mint minden egyéb csillag, hézag csupán két semmi között, terv, ész, akarat, öntudat nélküli esemény, a legrosszabbfajta szükségszerûség, a buta szükségszerûség... ? szemlélet ellen valami föllázad bennünk; a hiúság kígyója azt sugallja, "mindez biztosan hamis: mivel fölháborít..."
Friedrich Nietzsche
-
Minden ember, még a legprimitívebb is, külön, egyedülálló csoda. Csoda, senki mással össze nem mérhetőségében, a lényében felszínen lévő millió jó és rossz tulajdonságával és a mélyben levő millió ismeretlenséggel, amelyikről sohasem lehet pontosan kiszámítani, mi, hogyan, miképpen hat rájuk és mit csinál vagy mit nem csinál belőlük.
Bozzay Margit