Az ember - az ember, minden létezők koronája, minden látható lény legnemesebbike, az ember, aki valaha a saját képére Istent teremtett, és felruházta azt saját erejével: mert a gyönyörû meztelen emberek haldokoltak, megfojtotta őket saját maguk szőtte köntösük. Századokon és századokon keresztül küszködtek - itt az eredmény. Való ruházatuk tündérinek tûnhet, a kultúra színeiből szőve, áttörve az önmegtagadás gyönyörû cérnájával.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg. Popper Péter
2. Az ember természetében együtt van az egység és a kettősség. Végletei a primitívektől a kulturáltakig, az eltompultaktól a lángelmékig, a gonosztevőktől a szentekig ívelnek. Alázat és lázadás, félelem és vakmerőség, őszinteség és farizeizmus, elragadtatás és kétségbeesés - mindez együtt van ebben a szóban: "ember", sőt még sokkal több ennél... Bölcsessége mély, őrülete viszont terjedelmes.
3. Különös, kiemelten fontos helyet kapott az ember (...) ebben az univerzumban azáltal is, hogy Isten valamennyi élőlény között csak őt teremtette önmaga képére, szemben más mítoszokkal és vallásokkal, amelyek isteneiket gyakran nem-emberi, félemberi vagy állati lényekkel, illetve akár szörnyekkel azonosították. Hankiss Elemér
4. Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más. Lucius Annaeus Seneca
5. Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendû létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendû létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletû, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendû lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképûség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek. Csányi Vilmos
6. Az ember mindig is a teremtés csúcsának, a világegyetem gondolkodó részének tartotta magát, a célnak, akiért minden van, ami van. Jól eső érzést keltő nézet, nem vitás. De lehet, hogy a világegyetemnek más a véleménye. Jack McDevitt
7. Az embereket vagy az Isten teremti vagy az ördög. Még pedig számra az ördög teremt többet, kiválóságban az Isten és érdekességben ismét az ördög. Lux Terka
8. Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyûglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él. Füst Milán
9. Az ember azonban nem csupán önmaga, hanem egy olyan egyszeri, egészen különös, minden esetben fontos és figyelemre méltó pont, melyben a világ jelenségei keresztezik egymást - csak egyetlenegyszer és soha többé úgy, ahogy épp akkor. Ezért fontos, örök és isteni minden ember története, ezért csodálatos és minden pillanathoz méltó minden ember, ameddig csak él. Hermann Hesse
10. Az ember az a fajta élőlény, amely élete során szüntelenül reménykedik, jövőjéről képzeleg, s azért küzd, hogy ezt beérhesse. Képlete: a reménybe ágyazott lét. Déry Tibor