Ugrás a tartalomra
Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendû létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendû létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletû, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendû lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképûség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek.
Kapcsolódó idézetek
-
Kezdetben az ember minden körülötte lévő tárgyat, melyen korlátlan uralma nem volt, gondolkodó, akaró lénynek nézte, melynek kegyét meg kell nyernie. Mindegyiket megtette kisistennek. Volt annyi istenkéje, hogy se szeri, se száma. Mikor ez kezdett kissé kényelmetlen lenni, s mikor gondolkodása is fejlettebb lett, bizonyos eszmék leszûrésével az istenek számát megcsappantotta. Így lett a panteizmusból polyteizmus, ebből monoteizmus s ebből - ateizmus.
Bartók Béla
-
Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom. Az evolúcióban azért fejlődött ki ez a képesség, mert ez kellett a túléléshez. Ha már képesek vagyunk így absztrahálni, akkor ezt a hatalmast Istennek is elnevezhetem, vagy szellemnek, vagy ördögnek, abban ezután már semmi különös nincs. Az igazi nagy ugrás tehát az absztrakció képességének a megjelenése, aminek értjük a mozgatóerejét, utána a többi csak mese, amit a vallások istenről alkottak.
Csányi Vilmos
-
A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki.
Ron Aharoni
-
Az ember - az ember, minden létezők koronája, minden látható lény legnemesebbike, az ember, aki valaha a saját képére Istent teremtett, és felruházta azt saját erejével: mert a gyönyörû meztelen emberek haldokoltak, megfojtotta őket saját maguk szőtte köntösük. Századokon és századokon keresztül küszködtek - itt az eredmény. Való ruházatuk tündérinek tûnhet, a kultúra színeiből szőve, áttörve az önmegtagadás gyönyörû cérnájával.
Edward Morgan Forster
-
Az egyén nem egyedül létezik, és erre nem is lenne képes. (...) Létét más embereknek - elődeinek és kortársainak - köszönheti. Része a nagy egésznek. (...) Bármi történik is az egyénnel, az valójában az egész közösséggel történik, és bármi történik is a közösséggel, az valójában az egyénnel történik.
-
Az ember a saját csoportja hiedelmeit minden különösebb logikai, racionális analízis nélkül könnyen elfogadja. Elfogadja még a lehető legegyszerûbb változatban is. Ez teszi lehetővé, hogy egy csoportban a mentálisan kevésbé fejlett tagok is képesek legyenek a csoportelképzelésekkel azonosulni.
Csányi Vilmos
-
Különös, kiemelten fontos helyet kapott az ember (...) ebben az univerzumban azáltal is, hogy Isten valamennyi élőlény között csak őt teremtette önmaga képére, szemben más mítoszokkal és vallásokkal, amelyek isteneiket gyakran nem-emberi, félemberi vagy állati lényekkel, illetve akár szörnyekkel azonosították.
Hankiss Elemér
-
Az emberi lény nem a mi akaratunk szerint keletkezik, hanem ugyanannak az organikus, fölmérhetetlen, megjósolhatatlan, irányíthatatlan folyamatnak a részeként jön létre, amely az évszakhoz igazodva kibontogatja a fák leveleit, rügyet fakaszt az ágacskákon, és szövevényes mintázatot növeszt a gyökerekből.
Naomi Alderman
-
Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük.
Csányi Vilmos
-
Az emberek ösztönösen nyájkövetők. Az első barlanglakók óta az emberek - szőrtelen, gyenge, és az eszüket leszámítva védtelen teremtmények - úgy éltek túl, hogy csoportokba rendeződtek; tudván, mint oly sok prédaállat, hogy a tömeg megvéd. És ez a csontokba ivódott tudás húzódik a tömegpszichózis mögött. Mert kilépni egy csoportból, egyedül megállni vele szemben, az lehetetlennek bizonyult évszázadokig azoknak, akik megpróbálták.
Diana Gabaldon