Ugrás a tartalomra
Az ember azért jött, hogy uralma alá hajtsa ezt a bolygót, és ehhez két alapvető tulajdonsággal rendelkezett. Az egyik az értelem. A másik, hogy feltétel nélkül hajlandó volt elpusztítani bárkit és bármit, aki vagy ami az útjába került.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség talán sorsfordító ponthoz ért: az intelligencia képes rá, hogy megsemmisítse a bolygót, míg a lelke mélyén mindenkit rettenetes félelem és primitív vágy vezérel, mindenkiben roppant ellentétek feszülnek.
Karin Alvtegen
-
Minden élő úgy jön a világra, hogy nem akarta. Az állat is, az ember is. De az ember abban különbözik az állattól, hogy gondolkodhat, és gondolatainak megfelelően cselekedhet. Megszüntetheti azt az állapotot, amelybe akarata ellenére kényszerült. Megszüntetheti az életét.
Szilvási Lajos
-
Az emberiség nagy részét két ellentétes dolog, az értelem és a tudatlanság befolyásolja. Ha bármelyik elég hatalmassá válhat egy országban, a kormányzat gépezete könnyedén mûködik. Az értelem önmagának engedelmeskedik, a tudatlanság pedig mindennek aláveti magát, amit parancsolnak neki.
Thomas Paine
-
Azt hiszem, minden baj akkor kezdődött, amikor az ősember elkerített magának egy apró földdarabot és kijelentette: ez mostantól az enyém. Innentől kezdve birtoklásra vágytunk és azt akartuk, hogy uralkodhassunk valami fölött. Ezek az apró földterületek lassan-lassan hatalmas országokká nőttek, a hatalmas országok egyre több és több embert fogadtak magukba, de az az egy ember, aki az elején kijelentette, hogy ez márpedig az enyém és senki másé, mindig megmaradt olyannak, amilyen egykor volt, annyi különbséggel, hogy társakat gyûjtött maga köré, hogy mindenkit szemmel tarthasson. Hatalmat akart, uralni a földdarabját, majd mások földjét, végül az egész világot. Ma már nem az a fontos számára, hogy le tudja győzni az ellenfelét vagy térdre tudja kényszeríteni a bolygót, hanem az, hogy akár tizenhárom vagy tizennégyszer is el tudja pusztítani a Földet, ha épp úgy akarja.
Tihanyi Márk
-
Az ember rendkívüli dolgokra képes. Hatalmas agyának és ügyes ujjainak köszönhetően holdra száll, széthasítja az atomot, nyitott szívmûtétet végez, fagylaltot készít, operát szerez és verseket ír. Igaz, hogy ezzel párhuzamosan néha borzalmas dolgokat mûvel - megkínozza vagy épp megöli embertársait, kihasználja az érző állatokat annak érdekében, hogy silány minőségû kajákkal tömje meg a bendőjét, és tömegpusztító fegyverek egész arzenálját spájzolja be arra az esetre, ha épp ki akarná irtani a többieket. Azonban az ész és a kegyetlenség mellett más fontos tulajdonságaink is akadnak: el tudunk gondolkodni a tetteinken, tanulni tudunk a hibáinkból.
Natalie Fee
-
Az emberi faj egyedei a bőrük színétől az életmódjukon át a vallásukig nagyon sok tekintetben különböznek. Ám az emberre általában igaz, hogy kíváncsi, eszes és kreatív, ugyanakkor rombolni is tud, fantasztikus hőstettekre, ámde elképesztő gonosztettekre is képes.
-
Mindenki, aki csak embernek született, ugyanazon magasztos célra jött a világra, hogy ember legyen, ez azt jelenti: eszes lény.
Johannes Amos Comenius
-
Az ember okossággal ruháztatott fel, és ezáltal hajtja a földnek minden szüleményit haszna alá.
Charles Bonnet
-
A felfedezés vágya, az új távlatok meghódításának örök késztetése az emberiség egyik legalapvetőbb vonása. Ez az oka annak, hogy fajunk és közeli rokonai egyetlen evolúciós szempillantás alatt óriási számban népesítették be a földet. Ez a hajtóerő formálta meg a migráció, a kereskedelem, a gyarmatosítás és a háború több évezredének ostoba, kaotikus és gyakran igazságtalan termékét, a modern világot.
-
Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.
Blaise Pascal