Ugrás a tartalomra
Az emberiség talán sorsfordító ponthoz ért: az intelligencia képes rá, hogy megsemmisítse a bolygót, míg a lelke mélyén mindenkit rettenetes félelem és primitív vágy vezérel, mindenkiben roppant ellentétek feszülnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember azért jött, hogy uralma alá hajtsa ezt a bolygót, és ehhez két alapvető tulajdonsággal rendelkezett. Az egyik az értelem. A másik, hogy feltétel nélkül hajlandó volt elpusztítani bárkit és bármit, aki vagy ami az útjába került.
Stephen King
-
Az emberiséget számtalan súlyos probléma gyötri. Az ember elbukhat, és nem létre kárhoztathatja önmagát. De sokkal helyesebb volna, ha intelligenciáját arra használná fel, hogy elkerülje, vagy legalábbis késleltesse a kipusztulását.
-
El fog jönni a pont, amikor a technológia teljes mértékben átveszi az irányítást a saját evolúciója felett; amikor képessé válik rekurzív javítási folyamatokat végrehajtani; amikor már nem fogjuk tudni megmagyarázni; amikor már nem fogjuk tudni megjósolni, hogyan viselkedik majd szabadjára engedve; összefoglalva: amikor elérjük az emberi befolyás és kontroll határait.
Mustafa Suleyman
-
A szuperintelligencia, meglehet, rémisztő fogalom. Miután ezek a rendszerek elméletileg képesek mindent megtanulni, ami a világon megtanulható, szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy egyszer úgy döntsenek, érdekükben áll felszámolni az emberiséget.
-
Az ember természetében együtt van az egység és a kettősség. Végletei a primitívektől a kulturáltakig, az eltompultaktól a lángelmékig, a gonosztevőktől a szentekig ívelnek. Alázat és lázadás, félelem és vakmerőség, őszinteség és farizeizmus, elragadtatás és kétségbeesés - mindez együtt van ebben a szóban: "ember", sőt még sokkal több ennél... Bölcsessége mély, őrülete viszont terjedelmes.
-
Az élet megsemmisítésének a vágya, illetve a halál és rombolás ösztöne egyidejû az élet és szeretet ösztönével. E két princípium közötti küzdelem nemcsak az örök emberi dráma középpontja, hanem egyben az emberi civilizáció kibontakozásának legfőbb hajtóereje is.
Hankiss Elemér
-
A tudás hatalom. Az emberi faj pedig minden alkalommal visszaél a hatalmával. Egy nap az emberiség olyan tüzet szít, amelyet többé nem tud irányítani, és az egész univerzum égni fog.
-
Az ember ma nem csak azzal a lehetőséggel rendelkezik, hogy a múlthoz hasonlóan elpusztítson más embereket. Az ember elpusztíthatja, megsemmisítheti az egész emberiséget. Ez a probléma még sohasem vetődött fel így, legfeljebb költők, próféták és látnokok felhevült fantáziájában. Ma ez - valóság. Az ember előtt új, szörnyû szakadék tátong. Az ember történelme olyan dimenziókat vesz fel, amelyekkel eddig nem rendelkezett. Ennek következtében az emberek, szervezeteik és az államok közötti kapcsolatok egész problematikája is új dimenziókat ölt. A háború olyasvalamivé válik, ami minden eddigitől különbözik. Mindenki öngyilkosságának lehetőségévé lesz, az összes emberi lényeké és az egész civilizációé. A béke pedig, amelyre mindig mint valami "jó"-ra gondoltunk, olyasvalamivé lesz, ami más is, több is: szükségszerûség, ha az ember nem akarja önmagát megsemmisíteni.
-
Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerûségnél, akkor már erősebb is.
Thomas Mann
-
Előbb-utóbb kipusztítjuk egymást - azaz magunkat -, és átadjuk a bolygót valami rendesebb fajnak. Mert azzal a lénnyel, amelyik képes feláldozni a saját gyerekeit, hogy így rendezze el a nézeteltéréseit, valami alapvetően hibádzik.
Suzanne Collins