Ugrás a tartalomra
A harmónia nem halálos nyugalmat jelent, hanem olyan összhangzatot, ahol végre minden a helyén van. Szép - és nem csúnya. Igaz - és nem hamis. Jó - és nem rossz. Boldog - és nem boldogtalan. Mindenki sejti és lelke mélyén tudja, hogy van a lényének egy eszményi állapota, egy Örök Emberi szép arca, s amíg azt nem valósítja meg, amíg rögeszmék után rohan, addig boldog nem lehet, mert tartozik - tartozik önmagának. És másoknak is.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csupa diszharmónia és harmónia. A nagy vonzásnak könnyû lenne a lélek békéjét, az ellentétek elcsitulását, vagyis a harmóniát neveznem, ám tény, hogy a diszharmónia, a belső békétlenség, az elégedetlenség, a meg nem felelés, önmagamnak vagy másoknak, sokkal inkább sarkalló, előrevivő erő.
-
Az ember belül rendben legyen! A belső harmónia a megoldás, hogy ne legyen az emberben keserûség, gyûlölködés, méreg. Ez nem csak annak rossz, aki felé a méreg kifröcskölődik, hanem azt teszi igazán tönkre, akiben ez megvan.
Kepes András
-
Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyûlölni. Elveszteni és megtalálni.
Cecelia Ahern
-
A természet számomra arról a harmóniáról beszél, amire tulajdonképpen minden ember vágyik. A természet rendje jelenti azt a romlatlan világot, amelybe minden ember szeretne visszakerülni. (...) A természetben mindennek megvan a maga helye, csodálatos egyensúly ez, amit az ember csak felborítani képes.
Korzenszky Richárd
-
A boldogság alapjában véve a kiegyensúlyozottság. A legjobban akkor kaphatja meg az ember, hogyha szereti magát és békében van magával, ami azt jelenti, hogy a mindennapjait, illetve a munkáját és a társas életét úgy éli, hogy komfortos, és szereti, amiben benne van.
Polgár Judit
-
Vannak olyan pillanatok az életben, amikor egyszerûen csak minden pont olyan, amilyennek lennie kell. Az ember tökéletes harmóniában van a világgal, és ennél teljesebbnek nem is érezhetné magát.
-
Mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
Wass Albert
-
A test-lélek-szellem harmóniája (...) egyszerûen a kisugárzáson látszódik. Egy egészséges belsőt egészséges külső takar. Nem mondom, hogy ez a három mindig egyensúlyban van, de mindenképpen erre kell törekedni.
-
Az elégedettség a testnek és léleknek az az állapota, amikor a kettő harmóniában áll, és nincs köztük törés. A lélek megtalálja a békéjét, és a test is. A kettő kielégíti egymást.
Daphne du Maurier
-
Az egész-ség, ahogy a szó üzeni, azt jelenti, hogy "egész" vagy, teljes. Önmagaddal és a világgal egységben élsz. Harmóniában van a tested a lelkeddel, lelked a szellemeddel. Gondolataid és érzéseid segítik a szerveid és sejtjeid mûködését. Egész lényed harmóniában, vagyis szeretetben él a többi emberrel és az egész természettel. Alapvető létélményed ilyenkor a boldogság.
Müller Péter