Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember csak akkor kezdi igazán érezni a mászást (...), amikor a technikai készségek olyan magas szintjére jut, hogy szinte észre sem veszi a megerőltetést.

Jon Krakauer
🌱 Bölcsesség 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember néha nem is érzi, mennyire kimerült, csak akkor veszi észre, amikor a körülmények megengedik, hogy erre is odafigyeljen. Scott Kelly
  2. Az ember (...) csak lassan tanulja meg, hogy beossza az erejét, de mire felnő, már olyan jól tudja, hogy el is felejti, hogyan kell tiszta erőből nekifeszülni valaminek. És már csak vészhelyzetben tapasztaljuk meg, mivel is gazdálkodhatnánk. Laurell Kaye Hamilton
  3. Az ember akkor kezd igazán felfelé nézni, amikor elérte a legalsó pontot. Lejjebb már nem mehet, csak feljebb. Szörényi Levente
  4. A mászást nem szabad tisztán technikai kérdésnek tekinteni, kikapcsolva belőle az érzelmeket, az érzések gazdag skáláját - a kétségbeeséstől a kitörő lelkesedésig.
  5. Van úgy, hogy az ember csak akkor kezd igazán értékelni valamit, amikor megérinti a félelem szele, hogy az, amit addig magától értetődőnek hitt, egyetlen pillanat alatt az enyészetté válhat.
  6. Az ember a legsúlyosabb láncokat csak akkor veszi észre, amikor elszakadnak. Jón Kalman Stefánsson
  7. Ha az ember kap egy nagy ütést, először nem is érzi, ez az élet minden területére vonatkozik. Később veszi észre.
  8. Az ember csak azokat a dolgokat képes értékelni, amiért meg kell szenvednie. Ha valamit túl könnyen megkap, nem is bánja annyira, ha elveszíti.
  9. Az ember csak akkor tanul meg valamit igazán értékelni, amikor már nem szerezheti vissza többé.
  10. Az ember csak akkor ismeri föl a határokat, amikor átlépi.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat