Ugrás a tartalomra
Az ember cselekedeteit meghatározó egyik leglényegesebb tényező az az értékrendszer, melyet fiatal korában alakít ki.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember furcsa lény. Hogy ki milyen értékrendet képvisel, hogyan él, abban szerepe van a gyarlóságának, a mûveltségének, meghatározó lehet a környezete, a tapasztalás, a minta. Ezek mind befolyásolják azt, milyen értékrendet képvisel. Továbbá hat a társadalom is, hiszen nem mindegy, ott mi az érték, és mi nem.
Somló Tamás
-
Minden ember lelki fejlődésében van egy időszak, amelytől morális jövője függ, mely eldönti erkölcsi magatartását. Azt mondják, hogy ez a döntő időszak: a fiatalkor. Ez nem igaz: sok embernél ez már a zsenge gyerekkorában jelentkezik.
Nyikolaj Pomjalovszkij
-
Az emberek felnőtt életét meghatározhatja, milyen volt a gyermekkoruk, milyen hatások érték őket, milyen életmintákkal találkoztak, és milyen viselkedési normákat örökítettek át az őket ért pozitív és negatív élményekből. Minden kezdet mérföldkő, ami elkísér egy életen át. Kitörölhetetlen nyomokat hagy.
Turczi István
-
A dolog akkor kezdődik, amikor az ember még fiatal. Csupa olyat hall, ami nem igaz. Azt kívánják tőle, hogy higgye el: az ember önmagában érték, a személyisége szent, képességei határozzák meg, meddig mehet el, mit tehet, hol, micsoda díjakat nyerhet. Mindehhez csak erőre, bátorságra és becsületre van szükség. Szép mese. Lenyûgöző. Legfőképp azoknak, akiknek nincs semmijük. Mert azok korán megtanulják, mint ahogy szüleik is megtanulták. El kell hinniük, tehát elhiszik.
Adam Kennedy
-
Az élet kezdete, a családi gyökerek szinte determinálják egy ember jövőjét, elérhető céljait, olykor társadalomban való mozgásterét is.
-
Amikor az ember ifjú, mindent meg akar hódítani, maga alá gyûrni, mindenhez és mindenkihez érteni akarónak tartja magát. Aztán kezd letisztulni és újragondolja az értékeket. Szelektál. Embert, helyzetet, fontosságot. Ha választ, a saját boldogulása érdekében választ: mikor kire, mire van igénye, kiért nyúljon ki bánatában, kinek locsogjon, és kivel hallgasson eredményesen.
Kertész Zsuzsa
-
Az ember életében az egyik legfontosabb szempont, hogy hasznosnak érezze magát.
-
Amikor fiatal voltam, azt hittem, a pénz a legfontosabb dolog az életben; most, hogy öreg vagyok, már tudom, hogy az.
Oscar Wilde
-
Az ember fiatalkorában nem egy, hanem számos személyiséget hordoz magában, sorra próbálgatja azokat, és végül is az egyik mellett dönt, hajlamait és a külső körülmények nyomását követve. Pályát, magatartást választ az élettel szemben - és ez a szerep nem kifelé, hanem befelé kérgesedik.
Szerb Antal
-
Ha egy gyerek saját tapasztalatai alapján eredményesen alakított ki egy fogalmat, akkor megalkotott valamit, ami előzőleg nem létezett, és ez a valami pszichológiai értelemben is beépül a személyiségébe, ugyanúgy, ahogy táplálékának lényeges anyagai beépülnek testébe. Ennek a tudásdarabnak olyan értéke lesz számára, mint egy kedve szerinti kép festésének, egy jó történet megírásának vagy egy izgalmas színdarab kitalálásának, amit társaival eljátszhat. Önmagában lesz értékes, mert annak az anyagnak lesz egy része, amelyből maga az élet áll.