Ugrás a tartalomra
Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberré válás útja mindenki számára nyitva áll. De a sok lehetséges lét-út közül éppen ezt az utat kell felismernie, majd szabad akaratából választania.
-
Két út van: az egyiket a szerelem övezi, a másikat pedig a gyûlölet.
-
Az életnek két útja van. A természet útja és a kegyelem útja. Nekünk kell eldöntenünk, melyiket követjük. A kegyelem nem a maga kedvét keresi. Elfogadja, ha megalázzák, ha elfelejtik, ha megvetik. Állja a sértéseket és a támadásokat. A természet csak a saját hasznát lesi, azt, mit nyerhet el a másiktól és hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel. Akkor is talál panaszkodni valót, ha a világ szinte sugárzik körülötte és mindent eláraszt a szeretet. Megtanultam, hogy az, aki a kegyelmet keresi, nem érhet rossz véget.
-
Az embernek kétféle szerelem között kell megosztania magát: a gyakorlati, észszerû és kiszámított szerelem, és a másfajta szerelem között.
James Aldridge
-
Az ember két ember. Az egyik én a mindenki által ismert, amellyel egy életen át kénytelen megalkudni. A másik pedig az, ami lenni szeretne, vagyis önmaga eszménye.
Száraz Miklós György
-
Az élet mindig két lehetséges utat ad, kérdés, hogy melyiket választjuk.
-
Az utat járva rá kell jönnie, hogy nincsenek könnyű válaszok, és hogy a szenvedés magában hordozza a díjat. Hogy a szerelem, az a fajta, amelyik valóban számít, a díj megéri az árát, amelyet fizet érte.
Nora Roberts
-
Többféle módon lehet szeretni. Többféle módon lehet egy másik emberben önmagad másik felét megtalálni.
-
Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla.
-
Az életben vannak nehéz dolgok, és néha nincs kerülőút. Az embernek magának kell megtalálnia a saját útját, és mindenki más csak annyit tehet, hogy meghallgatja, és támogatást nyújt neki.
Sarah Morgan