Az embernek kétféle szerelem között kell megosztania magát: a gyakorlati, észszerû és kiszámított szerelem, és a másfajta szerelem között.

Kapcsolódó idézetek

1. Kétféle szerelem van, egyik a nagy lelkek sajátja, mely nagy és nemes, másik a közönséges lelkeké, melyet csak a gyenge jellemûek, korlátolt eszûek képesek érezni. George Sand
2. A szerelem (...) egy részről szenvedély, más részről nagy színjáték is. Egy szerelemben az ember az összes vágyát meg fantáziáját rávetíti a másikra, és sokszor a saját fantáziájába szeret bele. Popper Péter
3. A szerelem egyik összetevője, hogy mit érzünk a másik ember iránt, a másik meg az, hogy neki köszönhetően mit érzünk saját magunk iránt. Jeanne Mackin
4. Ha megszeretnék valakit, megtalálnám a módját, hogy az övé legyek. Más dolog a házasság, és megint más a szerelem. Berkesi András
5. A szerelem mindenképpen meg akar nyilvánulni, és pusztán a szerelem jogán mindig igazolva látja magát. Nekünk, embereknek azonban el kell döntenünk, hogy mi helyes és mi nem.
6. Az embernek meg kell találnia azt a fajta szeretetet, amiből építkezhet, és nem beérni azzal, ami összezúzza. Laurell Kaye Hamilton
7. Nincs kétféle szerelem... vagy tulajdonképpen igen, mégiscsak kétféle van: azoknak a szerelme, akik egész mindenségükkel szeretnek és azoké, akik csak a szerelemnek a fölöslegük egy részét adják oda. Isten ments meg engem a szívnek ettől a zsugoriságától. Romain Rolland
8. A szerelem nem valami olyasmi, amit meg kell "találnunk". A szerelem folyamatosan körülöttünk van, és csak a megfelelő körülményekre vár, hogy felfedje magát. Egyszerûen nem szabad, hogy elkerülje a figyelmünket. Gyakorlást igényel, hogy kitárd a szíved, sebezhető merj lenni, és kényelmes legyen számodra a bensőséges viszony.
9. Az embernek magának kell a párját megteremtenie és nem úgy, hogy a párját erőszakolja önmagához, hanem hogy önmagát alakítja önfeláldozással a párjához. Ez a kölcsönös önfeláldozás: a szerelem. Nagy Endre
10. Kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tûzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tûz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.