Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberré válás útja mindenki számára nyitva áll. De a sok lehetséges lét-út közül éppen ezt az utat kell felismernie, majd szabad akaratából választania.

🎖️ Katonatiszt 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van. Carl Rogers
  2. Mindenkinek megvan a maga kijelölt útja, ez azonban nem lehet egyedüli meghatározója a sorsunknak. Bizonyos dolgokban magunknak kell dönteni, választani a különféle lehetőségek közül.
  3. Rengeteg út vezet a boldogsághoz és a kiteljesedéshez. Mind nagyon másnak tûnik, de én hiszem, hogy minden egyes ilyen út az önálló döntéshez való joggal van kikövezve.
  4. Mindenki maga dönti el, hogy melyik utat választja. És ha csak hagyja magát sodorni az események által, az is egyfajta döntés. Fiala Borcsa
  5. Minden egyén választhat, és azért az útért, amelyet végigjár élete során, felelősséget vállal. Minette Walters
  6. A felnőtté válás nem könnyû. Az első lépést ő akkor tette meg ezen az úton, amikor úgy döntött, hogy megszüli a gyerekét. Csakhogy a második lépés semmivel sem egyszerûbb. Neki is el kell fogadnia, hogy az életben senkinek nem teljesülhet az összes kívánsága.
  7. Mindenki dönthet úgy, hogy kedvezőbb színben látja saját sorsát. Csak akarnia kell, hogy megpróbálkozzék vele. Louis Zamperini
  8. Olyan életet élhetsz, amilyet csak szeretnél. Bármilyet. Merj nagyot álmodni! Az lehetsz, aki lenni szeretnél. Matt Haig
  9. Mindenki előtt szabad az út. Mindenki úgy alakítja az életét, ahogyan csak szeretné. Galambos Lajos
  10. Nem minden esetben adatik meg, hogy az ember megválassza a saját életútját. Előfordul, hogy egy előre kijelölt úton haladunk. Nicholas Sparks
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat