Az ember hozzászokik a környezetéhez. Így megy ez. Kezdett elkényelmesedni. Túlságosan is, ahhoz képest, hogy honnan indult. Most azonban ez az életstílus volt az általánosan elfogadott. Eltûnődött, hogy vajon még mindig olyan kemény-e, mint régen, amikor bement azok közé a hazugok közé, és félelem nélkül szembeszállt velük. Biztos volt benne, hogy a válasz: nem. És nem az évek gyengítették meg. Hanem a kényelem.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember valahogy hozzászokik az élethez, amelyet él.
2. De ő már csak ilyen volt, és egyre gyengébbnek érezte magát, egyre inkább képtelennek arra, hogy megváltozzon. Néhány éve még zavarta a hozzáállása, még képes volt hőstettekre, de mostanra megszokta a hibáit. Ismert ilyen embereket, akik annyira megszokták a hibáikat, hogy erénynek tartották őket. Akkor pedig már túl késő volt, hogy megváltoztassák az életüket. Paulo Coelho
3. Még a legérzékenyebb személy is hozzászokhat idővel a legdurvább dolgokhoz is. A kegyetlenség nem személyiségjegy. A kegyetlenség szokás.
4. Hozzászoktunk a rosszhoz. A rossz megerősít saját felsőbbrendûségünkben, vigaszt nyújt gyengeségeinkre. Olyan meghitt kapcsolatba kerülünk vele, hogy már a jó lesz az, ami zavarba ejt, s amit nyomban meg is próbálunk ellenkező előjellel rosszra változtatni, jól ismert negatív mintáinkhoz igazítani.
5. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer. Robert Merle
6. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
7. Végeredményben az ember mindenféle élethelyzethez hozzáidomul, az válik számára valósággá, másfélével fel nem cserélhető közeggé. Hiszen a korábbi állapot reménytelenül, visszaidézhetetlenül elsüllyed és (...) az ember ugyanúgy él, mint addig, csak éppen utánozza önmagát.
8. Rászoktam az élet élvezetére. (...) Ez aztán olyan krónikussá vált, hogy azt hiszem, már a kellemetlenségekben is örömöm lelem. Milyen jó is, ha eszembe jut, hogy nem tartanak örökké! Lucy Maud Montgomery
9. Ha az ember életében minden stimmel, akkor hajlamos megszokni és elkényelmesedni. Aztán, ha valamit elveszítünk, akkor jövünk rá, mennyire fontos volt.
10. Megszokik az ember bármit ezen a világon. Liviu Rebreanu