Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az "ember" keménynyakú, büszke egy legény. Nemcsak merészen (vagyis elbizakodottan) szembeszáll a végtelennel, sőt még magának is részt tulajdonít belőle."A lélek halhatatlan!" mondja. Ne firtassuk, hogy mit kelljen léleknek nevezni, csak azt állapítsuk meg, mit jelent az, hogy ez a léleknek nevezett valami halhatatlan. Azt jelenti ugyebár, hogy időben végtelen - de csak az egyik irányba! Mégpedig előremenő irányba. Azt mindenki kell hogy elismerje, hogy visszamenő irányba nagyon is véges - akkor kezdődik, mikor az ember megszületik! Elképzelhet-e olyat, ami egyik irányba véges, a másikba végtelen?! Ez fából vaskarika!

Bartók Béla
⚔️ Háború 🤲 Önzetlenség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember nem lehet fizikailag halhatatlan, erre szolgál a lelkünk. A lélek halhatatlan. Újra meg újra visszatér. Alyson Noel
  2. Az ember, jóllehet maga is halandó, nem tudja elképzelni sem a tér, sem az idő végét, de a történelem és a nemzet végét sem, és így folyton a feltételezett végtelenségben él. A haladás gondolatának bûvöletében az emberek nem sejtik, hogy minden út előre egyszersmind út a vég felé, és hogy a csak tovább és az előre örömteli jelszavakban a halál ledér hangja szólal meg, amely sietségre csábít bennünket. Milan Kundera
  3. Teljesüljön, ami elhatároztatott. Higgyenek ők is, és nevessenek saját szenvedélyeiken, hiszen az, amit ők szenvedélynek neveznek, valójában nem lelki energia, hanem csak a lélek és a külvilág közötti súrlódás. De a legfőbb, hogy higgyenek magukban, és legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek. Mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas. Mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki. Azért nem győzhet az, ami megszilárdult.
  4. Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tûz." De az ember semmi más, mint egyszerû alkatrésze a világnak. (...) A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. Márai Sándor
  5. Az életkornak nincs esélye arra, hogy várjon a fizikai világban. Egy emberi lény lényege az ellenállás az idővel szemben. A belső életeink örökkévalóak, melyekről elmondhatjuk, hogy a szellemünk fiatalos és életerős marad, mint amikor ifjúságunk teljes virágában voltunk.
  6. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
  7. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
  8. Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot. Alan Watts
  9. Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll, S így születésünk percében jut csak be a testbe, Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára, S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének? S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából, Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem, Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye Elpusztult, és most mint új lény jött a világra. Titus Lucretius Carus
  10. Élj úgy, mintha az élet örök volna és a lelked halhatatlan, mert lélek a szó, és aki kimondta, hogy "nyár" vagy "tél", az addig fog élni, amíg értelme lesz annak, hogy "nyár" meg "tél". Amikor meghalsz, ott leszel a mások ajkán és emlékezetük bizonytalan könyvében; és csakis ott leszel.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat