Az ember lényegét (...) az a kettősség adja, hogy a hiedelmek és a gyakorlat kettős birodalmában szabadon kószálhat. Problémái akkor keletkeznek, amikor barangolásai közben megfeledkezik erről, és kizárólag egy istenben, egy filozófiában vagy egy technológiában keresi a végső megoldást.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére. Paulo Coelho
2. Az ember nagyon ragaszkodik ahhoz, amiben hisz. Nem az igazságot keresi, hanem az egyensúly valamilyen formáját, és a hite elemeire alapozva egy nagyjából egységes világot épít maga köré, amitől megnyugszik, és amihez azután körömszakadtáig ragaszkodik.
3. A vallás a személyiség egységét érintő kétely terméke, a személyiség megváltozása - egyben az ember minden nagyságát és erejét emberfölöttinek és idegenként fogta föl, így önmagát kicsinyítette, saját két oldalát, a nagyon szánalmasat és gyengét, valamint a nagyon erőset és csodálatosat elválasztotta egymástól két szférára - az előbbit elnevezte embernek, a másodikat Istennek. Friedrich Nietzsche
4. A világ, és minden, ami benne foglaltatik, ellentétekben nyilvánul meg: van nappal és éjszaka, szeretet és gyûlölet... (...) A gond csak az, hogy az ember ezt a kettősséget többnyire összeegyeztethetetlen ellentétek sorának éli meg. Például boldogságot kizárólag a szenvedés ellentétének tekinti. Ez részben igaz is, másrészt viszont a kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érme két oldala.
5. Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé. Henri-Frédéric Amiel
6. A vallás fenntartására irányuló minden kísérlet, bármilyen modernnek tetszik is, végső soron egy alapjaiban hamis, az embert önmagától és a valóságtól elidegenítő viszonyulásmód fenntartását szolgálja. Az emberiség fejlődése a társadalmi haladáson, a megismerés gazdagodásán, a tudomány és technika eredményein keresztül az embernek önmagához és az objektív valósághoz való adekvát viszonyulását alakítja ki, amely lehetővé teszi, hogy az értelem világossága végképp eloszlassa az emberi tudat zugaiban oly sokáig kísértő árnyékokat is.
7. Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörûségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát... Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát. Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete. Csontváry Kosztka Tivadar
8. Az igazán vallásos ember, ha a monoteisztikus eszme lényegét követi, nem könyörög semmiért, nem remél semmit Istentől; nem úgy szereti Istent, ahogy a gyerek szereti az apját vagy az anyját; eljutott ahhoz az alázathoz, hogy érzékeli korlátait, egészen addig a tudásig, hogy nem tud semmit Istenről. Isten az ő számára jelkép, amelyben az ember fejlődése egy korábbi szakaszában összegezte mindazt, amire törekedett, a szellemi világ, a szeretet, az igazság és a méltányosság birodalmát. Erich Fromm
9. A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering. Karl Marx
10. Az ember lényege az önzés, az önzés az ereje és egyben gyöngesége. William Somerset Maugham