Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember megpróbálja kerülni az egyszer már megmászott-bejárt vermeket, zsákutcákat, labirintusokat. Megkínlódunk saját magunkkal. Ám aki nem mer kísérletezni, az úgy marad.

Vavyan Fable
🌅 Nyugdíjba vonulás 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett. Wass Albert
  2. Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerûbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zûrzavara.
  3. Az emberek ragaszkodnak a skatulyáikhoz és nem akarják elhagyni a komfortzónájukat, nem keresik a határaikat. Ez nem jó. Érdemes megtapasztalni új dolgokat.
  4. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú
  5. Az ember belemászik bizonyos dolgokba, és aztán nem tud kimászni belőlük. Az ember színlel... nap mint nap színlel. És aztán belefárad. Agatha Christie
  6. Az ember bonyolult lény, valóságos labirintus, és ha magyarázatot keresve indulunk el benne, könnyen eltévedünk. Jón Kalman Stefánsson
  7. Mindent meg kell próbálni, még ha olykor veszélyesnek is tûnik. Mert ha nem teszi meg az ember, azzal eleve kizárja a siker lehetőségét. Hozleiter Fanny
  8. Az ember játszik, nyer, játszik, veszít. Játszik. A játszás maga vonz bennünket ellenállhatatlanul. Egyik évből a másikba kockázzuk át mindazt, amit szeretünk. Hogy mit teszünk kockára, felfedi, mi értékes nekünk. Jeanette Winterson
  9. Az embert nem fából faragták, s a lekötöttség a szerencsétlensége, megfosztja bátorságától, csökkenti biztonságérzetét. Azzal, hogy egy helyhez köti magát, az ember minden feltételt elfogad, még a legrosszabbat is, és saját magát ijesztgeti a rá várakozó bizonytalansággal. A változást úgy látja, mint a befektetett fáradtság elvesztését; más foglalja el meghódított területét, neki pedig újra kell kezdenie mindent. (...) Ha marad, az ember tûr vagy támad. Ha elmegy, megőrzi szabadságát, s mindig kész arra, hogy helyet cseréljen és megváltoztassa a rákényszerített körülményeket. Mesa Selimovic
  10. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat