Ugrás a tartalomra
Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmû ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra. Legelső amit e részben tennünk kell: tiszta ismerettel választott s állandóul megtartandó elv birtokára törekedni. Ennek híjával, ha nem éppen gonosz is valaki, de pillanatnyi indulatok s az igen rosszul értett önszeretet mindenkori sugalmai határozzák meg: s majd jót, majd gonoszt cselekszik, és életfolyama e kettőnek bizonytalan vegyülete. Milliomok vannak ilyenek; s az ő szíveikbe gyakran több hajlandóságot öntött a természet jót, mint rosszat tenniek; s hibájuk csak az, mert nem alapra építék életöket.
Kapcsolódó idézetek
-
Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Gárdonyi Géza
-
Az ember, mint a Természet megismerője: eszmét követ. Az ember, mint a Természet ura: rögeszmét. Megismerni ugyanis semmit sem lehet önmagunk megismerése nélkül, s aki magát csak felszínesen ismeri, tudja, hogy van benne egy önző és mohó ego, s van egy magasabb valója, akinek célja nem a birtoklás és a hatalom, nem a "természet leigázása", hanem az emberiség, a jóság és a szeretet. Erről azért tud kivétel nélkül mindenki, mert nincs olyan pillanata az életnek, amikor ne kellene arról döntenie, hogy kit szolgál: az életet, vagy a halált, a fényt, vagy a sötétséget, az áldást, vagy az átkot, a szeretet, vagy az önzést, önmagát, vagy az igazságot.
Müller Péter
-
Az emberi természet olyan, hogy a rosszra való hajlandóságát mindig a körülmények erősítik fel, s az egyén erkölcsei sokkal inkább függnek az őt körülvevő környezettől s a benne adott feltételektől, mint a saját akaratától.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin
-
A természet gyöngéden beoltotta az emberbe az élet szeretetét, az állatok szeretetét, az ember szeretetét, az igazság szeretetét. De megtalálhatod mindezek ellenkezőjét is a világban: az élet megvetését, az állatok gyûlöletét, az ember lenézését, és az igazság eltiprását. A világot könnyebb irányítani, mint az emberi szívet. Aki pedig szívét képes megtölteni szeretettel, a legtöbbet tette a világért, amit ember tehet.
-
Az emberi természet nem eredendően ilyen vagy olyan, hanem rengeteg dolog formál minket, és képesek vagyunk változtatni. Ez sokszor akarat, támogatás kérdése is persze.
Al Ghaoui Hesna
-
Az ember önző, s az a kiindulási alapja, hogy bármi, amit tesz, gondol és mond, az jó. Szerintem ezt mindenki így érzi, csak talán nem vallja be.
Lang Györgyi
-
Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyûlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.
-
Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.
Wass Albert
-
Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól... Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül.
Thomas Mann
-
Valamennyi emberi erény alapja a legmélyebb önzés. S minél erényesebb valami, annál több benne az önzés. Szeresd önmagadat - ezt az egyetlen elvet vallom.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij